
Nicolae Ciucă hamarosan felállhat a miniszterelnöki székből
Fotó: Gov.ro
Akár már ezen a hétvégén benyújthatja lemondását Nicolae Ciucă miniszterelnök, ehhez azonban az szükséges, hogy addigra befejeződjön a két hete tartó pedagógussztrájk.
2023. június 05., 17:482023. június 05., 17:48
2023. június 05., 18:022023. június 05., 18:02
Több bukaresti sajtóorgánum értesülései szerint a nemzeti liberális párti kormányfő arra készül, hogy a hétvégéig bejelentse a lemondását. Amennyiben ez megtörténik, a politikus várhatóan a szenátus elnökeként folytatja a tevékenységét. Bár korábban fölmerült, hogy az RMDSZ-től azért vennék át a befolyásos fejlesztési tárcát, hogy azt a leköszönő Ciucă vezethesse, a kormányfő nemrég leszögezte: nem készül erre.
Az Adevărul szerint
Ha ez mégsem jönne össze, akkor az új céldátum június vége.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között előre eltervezett minisztercserék közül jelen állás szerint a közlekedési és az igazságügyi tárcára vonatkozó váltás elmarad, vagyis előbbit a PSD, utóbbit a PNL tarthatja meg.
Mint arról beszámoltunk, a PNL és a PSD között 2021-ben megkötött koalíciós megállapodás értelmében a kormány mandátumának felénél – vagyis idén május végén – a PNL-nek át kellett volna adnia a miniszterelnöki tisztséget a PSD-nek. Ciucă arra is készült, hogy május 26-án lemond, de a pedagógussztrájk miatt a koalíciós vezetők úgy döntöttek, hogy amíg a tanárok fel nem hagynak a munkabeszüntetéssel, nem módosul a kormány összetétele.
Az azonban kérdéses, hogy a héten véget ér-e a sztrájk, a pedagógusok szakszervezetei ugyanis vasárnap közölték: nem tartják kielégítőnek a kormány által elfogadott, bruttó 1000 lejes béremelést, így a tiltakozás keddtől folytatódik.
Egyébként Victor Negrescu, a PSD európai parlamenti képviselője szombaton a Prima TV-nek elmondta:
Mi több, Negrescu szerint ha a koalíciós partner nem tartja be a miniszterelnök-cseréről szóló megállapodást, akkor az egyetlen alternatívát az előre hozott választások jelentik.
Cosntantin Toma, Buzău PSD-s polgármestere is arról beszélt vasárnap a Digi 24-nek nyilatkozva, hogy az RMDSZ-nek kormányon kell maradnia az egyensúly megőrzése érdekében, az RMDSZ-es fejlesztési és környezetvédelmi jól végzi a dolgát, illetve azért is,
Ezzel elsősorban Szilágyi Péternek, a nemzetpolitikai államtitkárság helyettes államtitkárának a nemzeti összetartozás napja alkalmából mondott egyik, a nemzet határokon átívelő újraegyesítéséről szóló beszédére utalt, amelyet a román sajtó vasárnap eltorzítva úgy próbált beállítani, mintha revizionista elemeket tartalmazott volna.
Eközben Pavel Popescu, a PNL képviselője szerint az RMDSZ „privilegizált” helyzetben van, hiszen nem írta alá a koalíciós megállapodást, mégis „aranyminisztériumokkal rendelkező kotló” lett, és
Mint ismeretes, a PSD-nek és a PNL-nek az RMDSZ nélkül is megvan a többsége.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
szóljon hozzá!