
Tragédia. Az Air India Londonba tartó járatának balesetében 260-an haltak meg
Fotó: x.com/Turbinetraveler
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta a Reuters szerint egy forrás, akit tájékoztattak az amerikai tisztviselők korai bizonyíték-értékeléséről.
2025. július 18., 08:572025. július 18., 08:57
Az első tiszt irányította az Air India Boeing 787-es gépét, és
– mondta a forrás a Reutersnek névtelensége megőrzése mellett, mert az ügyet még vizsgálják.

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
Az amerikai értékelés nem szerepel hivatalos dokumentumban – mondta a forrás, aki hangsúlyozta, hogy az indiai Ahmedabadban június 12-én történt, 260 ember halálát okozó baleset okát továbbra is vizsgálják.
Nem készült olyan pilótafülkében készült videofelvétel, amelyen egyértelműen látszik, hogy melyik pilóta kapcsolta ki a kapcsolókat, de
A Wall Street Journal számolt be először szerdán hasonló információkról a világ egy évtizede leghalálosabb légi balesete kapcsán.

Megtalálták az Air India Ahmedabadban szerencsétlenül járt 171-es járatának második fekete dobozát is, a pilóták és a légiforgalmi irányítók közötti kommunikációt rögzítő készüléket.
Az indiai Légiközlekedési Baleseteket Vizsgáló Iroda (AAIB), amely a baleset kivizsgálását vezeti,
csütörtökön közleményben tudatta, hogy „a nemzetközi média egyes részei ismételten megpróbálnak következtetéseket levonni szelektív és ellenőrizetlen tudósításokkal”.
Hozzátették, hogy
A legtöbb légi balesetet több tényező okozza, és a nemzetközi szabályok szerint a balesetet követő egy éven belül végleges jelentést kell készíteni.

A csütörtöki indiai repülőbaleset túlélőjeként azonosította magát egy brit–indiai állampolgárságú férfi, Vishwash Kumar Ramesh az indiai médiának nyilatkozva elmondta, testvérével együtt tartottak Londonba, amikor a tragédia történt.
Az AAIB által szombaton közzétett előzetes jelentés szerint a pilótafülke hangrögzítőjén hallható volt, amint az egyik pilóta azt kérdezi a másik pilótától, hogy miért kapcsolta le az üzemanyagot, és „a másik pilóta azt válaszolta, hogy nem ő tette”.
A nyomozók nem azonosították, hogy mely megjegyzéseket tette Szumít Szabharval kapitány és melyeket Clive Kunder első tiszt, akik összesen 15 638, illetve 3403 órányi repülési tapasztalattal rendelkeztek.
Az AAIB előzetes jelentése szerint az üzemanyag-kapcsolók a felszállás után egy másodperc különbséggel váltottak működő állapotból kikapcsoltba, de azt nem közölte, hogy hogyan mozdultak el.
Szinte közvetlenül azután, hogy a repülőgép felemelkedett a földről, a zárt láncú televízió felvételein látszott, hogy a tartalék energiaforrás, a ram air turbina működésbe lépett,
A Londonba tartó gép tolóereje csökkenni kezdett, és miután elérte a 198 méteres magasságot, a gép süllyedni kezdett.

Lezuhant egy utasszállító repülőgép csütörtökön a nyugat-indiai Ahmedábádban.
A jelentés szerint mindkét hajtómű üzemanyag-kapcsolóját visszakapcsolták működő állásba, és a repülőgép automatikusan megpróbálta újraindítani a hajtóműveket.
A gép azonban túl alacsonyan és túl lassan repült ahhoz, hogy újra tudjon indulni – mondta John Nance repülésbiztonsági szakértő a Reutersnek.
A repülőgép néhány fának és egy kéménynek csapódott, mielőtt tűzgolyóként a közeli orvosi egyetem egyik épületébe csapódott – áll a jelentésben, amely szerint 19 ember halt meg a földön és 241 a 787-es fedélzetén tartózkodó 242 ember közül.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!