
Bizalmatlanság. Igor Dodon pártja elárulta koalíciós partnerét
Fotó: Facebook/Igor Dodon
A bukaresti vezetők aggodalmuknak adtak hangot az Európa-barát moldovai kormány megbuktatása miatt kedden, és jelezték, hogy Bukarest további együttműködési hajlandósága azon múlik, hogy európai elkötelezettségű kormány alakul-e Chișinăuban.
2019. november 12., 19:072019. november 12., 19:07
Románia támogatása, beleértve a pénzügyi támogatást is, attól függ, hogy folytatódnak-e a demokrácia fejlődését célzó reformok Moldovában – szögezte le Klaus Johannis román államfő, arra reagálva, hogy alig öt hónappal beiktatása után kedden megbukott a Maia Sandu vezette moldovai kormány a szocialista koalíciós partner által kezdeményezett parlamenti bizalmi szavazáson.
Johannis felidézte, hogy Bukarest minden diplomáciai csatornán a chișinăui kormány igazságügyi reformjának támogatására kérte a moldovai politikai erőket, és
Johannis szerint ellentétes a moldovai polgárok érdekeivel az, hogy az igazságügyi reform egy meghatározó mozzanatát – a főügyész kinevezésének kormányfői hatáskörbe utalását – a Moldovai Szocialista Párt meghiúsította azzal, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítványát támogatva megbuktatta koalíciós partnere, a korrupció elleni harcot zászlajára tűző Most (ACUM) pártszövetség miniszterelnökét.
Ludovic Orban, a múlt héten hivatalba lépett bukaresti jobbközép kormány miniszterelnöke is aggodalmát fejezte ki a chișinăui politikai válság miatt, amely szerinte megkérdőjelezi Moldova európai közeledését. A román miniszterelnök leszögezte:
Bukarest júniusban csak vonakodva, két nappal az EU, az Egyesült Államok és Oroszország után ismerte el Maia Sandu kormányát, mert már akkor kétségei voltak afelől, hogy mennyire sikerül a Sandu-féle ACUM pártszövetségnek az Európai Unióhoz közelítenie Moldovát, ha Igor Dodon jelenlegi elnök volt pártjával, az Oroszországgal szorosabb kapcsolatra törekvő Szocialista Párttal lép koalícióra.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!