Hirdetés

Adolf Eichmannék utolsó beszélője

KITEKINTŐ – Az izraeli archívumok mindeddig titokban tartották, az ítélet végrehajtásának évfordulóján azonban egy blogbejegyzésben nyilvánosságra hozták az akkori kormány döntését, amely szerint Adolf Eichmann náci háborús bűnöst kivégzése előtt meglátogathatta a felesége Izraelben. 

Krónika

2015. június 03., 12:592015. június 03., 12:59

Május 31-én, vasárnap volt Adolf Eichmann kivégzésének ötvenharmadik évfordulója, és ebből az alkalomból az állami archívum nyilvánosságra hozta, hogy a több millió ember életéért felelős, halálra ítélt náci háborús bűnöst halála előtt egy hónappal meglátogathatta felesége, Vera Eichmann a Ramle városban lévő börtönében.

Az MTI által idézett Jediót Ahronót című újság a honlapján tette közzé az archívum blogbejegyzését a kormány azon üléséről, amelyről 1962 óta mindeddig semmi sem szivárgott ki.

Az állami archívum hírzárlat alól feloldott anyagaiból kiderült, hogy a kivégzés előtt két hónappal Vera Eichmann férje ügyvédje útján az akkori izraeli igazságügy-miniszterhez, Dov Joszefhez fordult, és búcsúlátogatás engedélyezését kérte. Joszef 1962. március közepén a kormány elé terjesztette a kérést, és elmondta, hogy Ben Gurion miniszterelnök szerint nemzetközi bírálat érné Jeruzsálemet, ha elutasítanák a kérvényt. Azt javasolta, hogy gyorsan tegyék lehetővé a titkos látogatást.

Golda Meir akkori külügyminiszter még a kormányülés napján az izraeli parlament, a kneszet külügyi és védelmi bizottsága elé vitte az ügyet, és támogatta az engedély megadását. A vitában részt vevők elfogadták Vera Eichmann látogatásának lehetővé tételét, de figyelmeztettek, nehogy a „feleség átsegíthesse a túlvilágra” a náci háborús bűnöst. A börtön látogatónaplója 1962. április 30-án rögzítette a Vera Eichmann nevű vendég belépését az intézménybe egy másfél óráig tartó beszélőre, amelyen jelen volt a kerületi rendőrparancsnok és két büntetés-végrehajtási tiszt is.

Adolf Eichamnn a zsidóság meggyilkolását célzó „végső megoldás” egyik legfontosabb végrehajtója volt a második világháború idején. Az SS alezredeseként 1944-ben Magyarországon felelős volt százezrek haláltáborokba küldéséért. A háború után álnéven Argentínában telepedett le, de 1960-ban a Moszad, az izraeli titkosszolgálat elfogta, és Izraelbe szállította. Jeruzsálemben az ügyében összeült bíróság bűneiért halálra ítélte, 1962. május 31-én végrehajtották az ítéletet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés