Hirdetés

Ţăndărei, a „rettegett” kisváros Nyugat-Európában

Európa-szerte hírhedté tették a Ţăndărei nevű Ialomiţa megyei kisvárost az ottani romák: a héten több nyugati lap is a délkelet-romániai településről Nyugatra költözött cigányok által elkövetett bűncselekményekről tudósított.

Balogh Levente

2012. szeptember 26., 10:002012. szeptember 26., 10:00


A Le Figaro egy olyan, a mintegy tízezer lelkes településről Franciaországba költözött bandáról számolt be, amely valóságos tolvajképzőt működtetetett, amelyben kiskorúakat tanítottak ki arra, hogyan szerezzék meg a helybeliek értéktárgyait vagy pénzét. A banda egyik vezetőjét, Remus Stoiant elfogták, és öt év szabadságvesztésre ítélték kiskorúak kizsákmányolása és lopásra való felbujtás miatt.

Az ítélet ellen fellebbezet, mivel tagadja bűnösségét, a fellebbviteli tárgyalásra pénteken került sor. Stoian és bűntársai egy Párizs mellett felépített illegális cigánytelepen éltek, ahonnan nemzetközi bűnszövetkezetet irányítottak. A bűnszervezet 2009-ben bukott le, amikor a rendőröknek feltűnt, hogy több rablást is ugyanolyan módszerekkel hajtottak végre. Egy gyerekcsapat körülfogta az áldozatot – többnyire egy bankautomatából épp pénzt kivenni szándékozó nőt –, és vagy újságot ajánlottak fel eladásra, vagy kérdeztek tőle valamit, hogy ezzel eltereljék a figyelmét. Ha ellenállt, előfordult, hogy bántalmazták is.

A bandát az automatáknál elhelyezett biztonsági kamerák felvételei, valamint egy telefonbeszélgetés alapján leplezték le, amelyben Stoian arról beszélt, hogy egy „kisfőnök” számára elég, ha 4-5 gyerek dolgozik, mivel mindegyik 100–150 eurót szállít naponta, így egy hónap alatt háromezer euró is összegyűlhet. A hálózat összesen mintegy húsz gyereket kényszerített lopásra, az okozott kár több százezer euró. Ez meg is látszik Ţăndăreiben, ahol Stoian rokonsága hatalmas villákat épített a hazaküldött pénzből.

A kisvárosból származó romák Nagy-Britanniában is a címlapokra kerültek: a The Telegraph szerint egy csoport Ţăndăreiből érkezett cigány hamis iratokkal társadalombiztosításai számhoz jutott, így több mint egymillió euróval károsították meg a brit államot. Mivel azonban a hatóságok képtelenek felgöngyölíteni az egész hálózatot, illetve annak tevékenységét, csupán 200 ezer eurónyi összeget tudtak visszafizettetni. A csoport vezetőjét, Teluţ Dumitrut csalás miatt négy év nyolc hónapnyi szabadságvesztésre ítélték.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés