Hirdetés

A románok ismét „bevonulnak” Budapestre

Visszahelyezik a bukaresti diadalívre azt az emléktáblát, amely a román hadsereg 1919-es budapesti bevonulásának állított emléket – közölte a bukaresti művelődési minisztérium. A bukaresti műemlékek gondozásával megbízott hatóság ehhez kapcsolódó szerdai közleménye szerint a táblát a kommunizmus idején, 1953-ban tüntették el, a műemlékgondozó hatóság és a művelődési minisztérium szerint viszont a tábla a diadalív restaurálása során visszakerül a helyére.

Balogh Levente

2012. október 12., 08:392012. október 12., 08:39

A diadalíven olyan táblák kaptak helyet, amelyeken a hadsereg hivatalos román történetírás szerinti dicsőséges szereplése helyszíneinek nevét örökítik meg. A Budapest feliratú tábla 1936-ban került fel, annak emlékére, hogy 1919 nyarán a román királyi hadsereg az antant felkérésére Budapest ellen vonult, hogy leverje Kun Béla bolsevik rendszerét.

A hadjáratot – amelynek során a Tanácsköztársaságot ugyan leverték, de a román megszálló seregek ezt követően kifosztották a fővárost, számos üzem gépeit szerelték le és szállították a Kárpátokon túlra – a román történetírás Budapest felszabadításaként emlegeti. A tábla eltüntetéséről viszont azért döntött 1953-ban a sztálinista bukaresti vezetés, mert a kommunizmus fölötti győzelemnek állított emléket. Egyes források szerint a magyar főváros nevét le kellett volna vésni a tábláról, hogy soha ne lehessen helyreállítani, azonban végül csupán levakolták.Ez a restaurálás során derül ki bizonyosan.

Az ügy múlt héten kapott nyilvánosságot, amikor az Adevărul című bukaresti napilap magyarellenes hecckampányra próbálta felhasználni az emléktábla kérdését. A lap szerint ugyanis azt nem az ötvenes években, hanem valamikor 2005 és 2009 között vakolták le a magyarok kérésére, amikor az RMDSZ volt kormányon. A műemlékvédelmi hatóság ezt most határozottan cáfolta, rágalomnak minősítve az állításokat.

Bukarest-metrómegálló Szentpéterváron?

Vitát váltott ki Oroszországban, hogy Szentpétervár városvezetése Bukarestről kívánja elnevezni az egyik, decemberben átadandó metrómegállót. A botrány annak nyomán robbant ki, hogy a városatyák döntésébe Moszkva is beleszólt: Andrej Gyenyiszov külügyminiszter-helyettes levelet intézett a pétervári elöljárókhoz, amelyben leszögezte: a külügy nem javasolja a megálló román fővárosról való elnevezését, mivel „Románia nem tekinthető baráti országnak”, ráadásul a NATO tagja.

A szentpétervári közgyűlés szerdai ülésén, a Ria Novosztyi tudósítása szerint, az Igazságos Oroszország párt képviselői javaslatot tettek arra, hogy küldjenek átiratot a külügyminisztréiumba, amelyben a hivatalos álláspont módosítását kérik. Alekszej Kovaljov, az Igazságos Oroszország képviselője úgy véli, a román kormány politikájától függetlenül a moszkvai vezetésnek meg kell erősítenie a román és az orosz nép közötti kötelékeket. A kommunisták szerint jogos a külügy álláspontja, mivel – ahogy egyik parlamenti képviselőjük, Oleg Kulikov fogalmazott – „Románia ma egyértelműen oroszellenes politikát folytat”. A román külügy ugyanakkor azt jelentette be, hogy – az orosz sajtóban megjelent beszámolók ellenére – tudomása szerint nem létezik az orosz külügy szentpéterváriaknak címzett levele.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés