
A Romániában kialakult kanyarójárvány veszélyeire figyelmeztette az országba induló magyar állampolgárokat a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata csütörtökön közzétett tájékoztatásában.
2017. március 09., 18:202017. március 09., 18:20
2017. március 09., 20:582017. március 09., 20:58
Mint írták, a Románia legtöbb megyéjében (leginkább Krassó-Szörény, Temes, Arad, Maros megyében, de már Hargita megyében is) akuttá vált a kanyarójárvány. A helyi közegészségügyi szolgálatok lehetőségeikhez mérten megtették a szükséges lépéseket a járvány megfékezéséért.
Kiemelték: a Romániába utazó külföldi állampolgároknak elsődlegesen a higiéniai rendszabályok betartása a legfontosabb, valamint vitaminok kellő bevitele ajánlott, ugyanakkor – amennyiben rendelkezésükre áll – érdemes maguknál tartani az oltási könyvüket és utazásuk előtt ellenőrizni védettségüket a vírussal szemben.
A konzuli szolgálatnál emlékeztettek: az ÁNTSZ információi szerint Magyarországon 1969-ben vezették be a kanyaró elleni védőoltásokat, aminek köszönhetően a 47 éven aluli lakosság döntő többsége legalább egy kanyaró elleni oltásban részesült. A hosszútávra szóló védettség kialakítása érdekében 1989-től kezdődően két dózis oltóanyagot (oltás és újraoltás) adnak be.
Kitértek rá, hogy az elmúlt két évtizedben Magyarországon az átoltottság mind a 15 hónapos korban végzett első, mind a 6. osztályban végzett újraoltás esetén meghaladta a 98 százalékot, és az oltás és az emlékeztető oltás a szakirodalmi adatok alapján mintegy 99 százalékos védelmet biztosít. A kanyaró szempontjából leginkább veszélyeztetettek a 15 hónaposnál fiatalabb, még védőoltást nem kapott, valamint a betegséget át nem vészelt, oltatlan emberek. Veszélyeztetettek továbbá az immunhiányos betegek, valamint az egészségügyi dolgozók, akik Romániából érkező, potenciálisan kanyarós betegeket látnak el.
Az 1969 után, de 1989 előtt születettek között előfordulhat, hogy valaki csak egy oltásban részesült, náluk az immunitás szintje az évek múlásával csökkehet, így előfordulhat, hogy oltás ellenére fertőz a kanyaró. Csütörtökön Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerda délutáni adatokra hivatkozva azt mondta: Magyarországon eddig 29 kanyarógyanús megbetegedést jelentettek, ami egészségügyi dolgozókat és civileket is érint. A betegek ellátása zajlik, a szükséges oltóanyag és gyógyszer rendelkezésre áll.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
szóljon hozzá!