Hirdetés

A nemzetközi szervezetek vezetői tűzszünetet sürgetnek, a nyugati országok menekítenék polgáraikat Libanonból

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Az Európai Unió ismételten azonnali tűzszünetet sürget a Hezbollah és Izrael között. Szorgalmazza továbbá, hogy mindkét fél kötelezze el magát amellett, hogy egy szélesebb körű, tárgyalásos rendezés részeként mindkét oldalon szavatolják a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő lakosság biztonságos visszatérését – jelentette ki Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kedden.

MTI

2024. október 01., 23:492024. október 01., 23:49

2024. október 02., 01:032024. október 02., 01:03

„A fegyvereket most kell elhallgattatni, és a diplomácia hangjának kell szólnia úgy, hogy mindenki számára hallható legyen” – fogalmazott közleményében Josep Borrell, majd hangsúlyozta: mind Izrael, mind Libanon önállóságát szavatolni kell. Kijelentette: a harcokkal fel kell hagyni, minden további katonai beavatkozás drámaian súlyosbítaná a helyzetet. A nemzetközi humanitárius jogot minden körülmények között tiszteletben kell tartani – húzta alá.

Ezzel összefüggésben közölte, hogy az uniós tagállamok között, valamint más társult országokkal konzuli koordináció zajlik annak biztosítására, hogy felkészültek legyünk bármilyen vészhelyzetre.

Hirdetés

Az EU valamennyi libanoni partnerét felszólítja, hogy járuljon hozzá a libanoni fegyveres erők (LAF) megerősítéséhez. Az EU készen áll arra, hogy adott esetben megkönnyítse ezen erőfeszítések nemzetközi koordinációját

– írta.

A főképviselő kiemelte továbbá: az ENSZ békefenntartók biztonsága és védelme a legfontosabb. Az EU ezért felszólít minden felet, hogy védje és támogassa az ENSZ libanoni missziójának (UNIFIL) küldetését – jelentette ki.

A szükség ezen órájában minden libanoni vezetőnek a nemzeti érdekeket kell előtérbe helyeznie, és együtt kell működnie a libanoni állami intézmények működésének helyreállításában, nevezetesen az új elnök megválasztásában és a teljes jogú kormány megalakításában. Az EU készen áll arra, hogy segítse Libanont állami intézményeinek megszilárdításában és a helyreállításhoz szükséges lépések megtételében – tette hozzá közleményében az uniós diplomácia vezetője.

Kedd este António Guterres ENSZ-főtitkár is haladéktalan tűzszünetet sürgetett Libanonban és az ország szuverenitásának, valamint területi épségének tiszteletben tartására szólított fel.

Minderről Stéphane Dujarric, a főtitkár szóvivője számolt be. „Mindenáron el kell kerülni egy átfogó háborút Libanonban” – húzta alá Dujarric, hozzátéve, hogy Guterres a nap folyamán már felvette a kapcsolatot Nadzsib Mikáti ügyvezető libanoni kormányfővel, és tájékoztatta, hogy az ENSZ kész segítséget nyújtani a rászorulóknak.

„Az ENSZ főtitkára és képviselői helyben szintén folytatni fogják a helyzet lecsillapítását szolgáló erőfeszítéseiket”

– mondta Dujarric.

Jeanine Hennis, az ENSZ libanoni különleges koordinátora katasztrofális következményekre figyelmeztetett Izrael kedden bejelentett libanoni szárazföldi műveletével összefüggésben. „Ismét nagyon magas a kockázata annak, hogy egy újabb nemzedéket kárhoztatnak háborús sorsra” – írta Hennis az X-en. „A lövedékek és rakéták indítása, a bombázás és rajtaütések közepette a háborús gépezet nem tud választ adni a kiváltó okokra” – tette hozzá.

A török külügyminisztérium kedden bejelentette, hogy Törökország felkészült állampolgárainak evakuálására Libanonból, és hozzá segítségért fordult mintegy további húsz országgal működik együtt külföldiek lehetséges kimenekítésében a területén keresztül.

A tárca hangsúlyozta, hogy a libanoni biztonsági helyzet további romlásával számolnak az izrael szárazföldi hadművelet megindítása miatt. Hozzátette, hogy létrehoztak egy koordinációs központot a kimenekítési kérelmek feldolgozására.

Törökország egyben azzal vádolta meg Izraelt, hogy szárazföldi műveletével libanoni területeket akar ellenőrzése alá vonni. „Az ENSZ Biztonsági Tanácsának fenn kell tartania a nemzetközi jogot, és meg kell hoznia minden szükséges lépést ezen támadással szemben, amely Libanon megszállását célozza” – hangsúlyozta a török diplomáciai tárca. A minisztérium az izraeli támadást „illegális inváziós kísérletnek” nevezte, amely „a régióban és azon túl is a biztonság és stabilitás” aláásását célozza, s „nagy valószínűséggel új migrációs hullámot gerjeszt, illetve táptalajt ad majd szélsőségeseknek szerte a világban”.

A keddi események nyomán több nyugati ország azonnali távozásra szólította fel állampolgárait Libanonból, és új vészhelyzeti tervek kidolgozásán dolgozik evakuálás megszervezésére, miután Izrael „korlátozott hadműveletet” indított a Hezbollah síita milícia ellen.

Noha Törökország is felajánlotta létesítményeit, a korábbi tapasztalatok, illetve földrajzi elhelyezkedése alapján az evakuálási folyamatok központja minden bizonnyal Ciprus lesz. Az Európai Unió Közel-Kelethez legközelebbi fekvő tagállamába 2006-ban mintegy 60 ezer embert menekítettek ki Libanonból, a Hezbollah és Izrael között akkor zajló háború elől.

Mivel a bejrúti nemzetközi repülőteret egyelőre nem zárták le a harcok miatt, néhány ország bérelt repülőgépekkel segíti állampolgárai távozását Libanonból. Más tervek szerint tengeri úton szállítanák a külföldieket és családjaikat Ciprusra, ami egyszerre nagyobb embercsoportok kimenekítését teszi lehetővé.

Ausztrália arra szólította fel az országban tartózkodó mintegy 15 ezer állampolgárát, hogy hagyják el a fővárost, amíg a bejrúti repülőtér működik. A kanadai hatóságokkal közösen kialakított vészhelyzeti tervek között azonban a tengeri úton történő evakuálás is szerepel, így egy kereskedelmi hajózási vállalattal kötött megegyezés alapján naponta ezer kanadai és ausztrál állampolgárt szállítanának Ciprusra Libanonból.

Franciaország már több hónapja kidolgozta stratégiáját állampolgárai kimenekítésére, evakuálási parancsot azonban még adtak ki. Párizs jelenlegi vészhelyzeti terveinek középpontjában Ciprus és a bejrúti repülőtér áll, de tárgyalnak a Törökországon keresztül történő evakuálásról is. Egy francia hadihajó már a térségben van, egy helikopterhordozó pedig a következő napokban érkezik a Földközi-tenger keleti részére, arra az esetre, ha döntés születik a külföldi állampolgárok evakuálásáról – közölte kedden a francia hadsereg szóvivője.

Németország légi úton már evakuálta Libanonból a nagykövetségi dolgozók családjait és az egészségügyileg veszélyeztetett német állampolgárokat, valamint támogatásáról biztosította a távozni szándékozó többi állampolgárát is – áll a német külügyminisztérium és a védelmi minisztérium hétfőn kiadott közös közleményében.

Nagy-Britannia azonnali távozásra szólította fel állampolgárait Libanonból és mintegy 700 katonát vezényelt Ciprusra, ahol két katonai támaszpontja is van, valamint két hadihajója is a térségben tartózkodik. A brit kormány továbbá bérelt egy repülőgépet is, amely szerdától közvetlenül Londonba szállítja a távozó briteket.

Olaszország megerősítette a biztonsági személyzetet bejrúti nagykövetségén, Antonio Tajani külügyminiszter pedig ismételten arra kérte az olasz állampolgárokat, hogy sürgősen hagyják el az országot, valamint biztosítékokat kért Izraeltől, hogy a térségben nem éri támadás a békefenntartó műveletekben részt vevő olasz katonákat. Washington katonákat vezényelt Ciprusra, hogy – felkészülve minden lehetséges forgatókönyvre – segítsék az amerikaiak evakuálását Libanonból.

korábban írtuk

Légitámadást indított Irán Izrael ellen
Légitámadást indított Irán Izrael ellen

Hatalmas légitámadást indított Irán Izrael ellen kedden. Ballisztikus rakétákkal támadhatják Izraelt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Trump és Hszi ismét találkozott – jobb vagy veszélyesebb hely lett a világ a tárgyalások után?

Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.

Trump és Hszi ismét találkozott – jobb vagy veszélyesebb hely lett a világ a tárgyalások után?
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Az energiaügyi államtitkár elmondta, lesz-e elegendő gáz a télen, és hogy milyen árakra számíthatunk

Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.

Az energiaügyi államtitkár elmondta, lesz-e elegendő gáz a télen, és hogy milyen árakra számíthatunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Hirdetés
Hirdetés