
Szigor. Karim Khan a Nemzetközi Büntetőbíróság rendelkezéseinek betartására szólított fel azt követően, hogy az ICC csütörtökön elfogatóparancsot adott ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen
Fotó: Nemzetközi Büntetőbíróság
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze a törvényszék rendelkezéseinek betartására szólított fel azt követően, hogy az ICC csütörtökön elfogatóparancsot adott ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Joáv Galant nemrégiben leváltott védelmi miniszter, valamint Mohamed ed-Deif, a Hamász iszlamista terrorszervezet katonai szárnyának főparancsnoka ellen emberiesség elleni és háborús bűncselekmények miatt.
2024. november 22., 08:302024. november 22., 08:30
„Felkérem az összes részes államot, hogy tegyenek eleget a bíróság működését biztosító Római Statútum iránti elkötelezettségüknek azáltal, hogy tiszteletben tartják a bíróság rendelkezéseit” – írta közleményében Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze.
Az ICC főügyésze akkor Mohamed ed-Deif mellett Jahja Szinvár, a Hamász akkori gázai övezeti vezetője, valamint Iszmail Haníje, a Hamász politikai irodájának volt vezetője esetében tartotta indokoltnak elfogatóparancs kiadását. Utóbbiak halálának megállapítását követően azonban az illetékes kamara engedélyezte e kérelmek visszavonását.
A főügyész a közleményében hangsúlyozta: a Nemzetközi Büntetőbíróság független bíráinak határozata megerősíti, hogy a nemzetközi humanitárius jogot minden körülmények között tisztességes és pártatlan bírósági eljárások útján érvényesíteni kell.
„A törvény mindenkiért van, és az a szerepe, hogy minden ember jogait érvényesítse” – fogalmazott Kahn, majd hozzátette: az ügyészség számít az országok együttműködésére ebben az esetben is, mint minden más, a bíróság hatáskörébe tartozó ügyben. Közölte: hivatala üdvözöli a Római Statútum nem részes államaival való együttműködést is az elszámoltathatóság és a nemzetközi jog tiszteletben tartása érdekében.
– fogalmazott.

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, valamint Joáv Galant nemrégiben leváltott védelmi miniszter ellen – tájékoztatott a hágai székhelyű bíróság csütörtökön.
Közölte, ezzel párhuzamosan folytatja a kialakult helyzettel kapcsolatban végzett „független és pártatlan” vizsgálatát a bíróság joghatósága alá tartozó palesztin területeken, beleértve Gázát és Ciszjordániát, valamint Kelet-Jeruzsálemet is.
Közölte, hogy a figyelemnek most az Izraelben és a palesztin területeken elkövetett nemzetközi bűncselekmények áldozataira kell irányulnia. Az izraeli kibucokból elhurcolt és áldozattá vált túszokra és családtagjaikra, valamint a gázaiakra, akik a szeretteiket veszítették el – emelte ki.
„Továbbra is teljesítjük megbízatásunkat a Római Statútum alapját képező alapvető kötelezettségvállalás végrehajtása érdekében, mely szerint minden ember élete egyenlő értékű” – tett hozzá a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!