Hirdetés

A NATO „agresszivitása” miatt panaszkodik Moszkva

Oroszországnak jogában áll szavatolni határai biztonságát, amelyekhez az „agresszív" NATO egyre közelebb terjeszkedik – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője keddi moszkvai sajtótájékoztatóján.

Hírösszefoglaló

2016. november 23., 19:162016. november 23., 19:16

Peszkov így kommentálta azokat a nyugati sajtójelentéseket, amelyek szerint Oroszország Iszkander típusú ballisztikus rakétákat és Sz-400 típusú harcászati légvédelmi rakétarendszereket telepít az orosz kalinyingrádi területre. A szóvivő úgy fogalmazott, hogy „Oroszország mindent megtesz, ami csak szükséges, hogy bebiztosítsa magát”, miközben a NATO a határai felé terjeszkedik. Dmitrij Peszkov nem adott választ arra a kérdésre, hogy vajon az említett rakétarendszereket már a kalinyingrádi exklávé területére telepítették-e, és Moszkva állandó jelleggel akarja-e azokat ott állomásoztatni.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi tárca szóvivője kedden közölte: az igazi biztonsági fenyegetést nem Oroszország jelenti, hanem az, hogy Európa nem a kontinensről származó fegyverekkel és katonákkal telik meg. A szóvivő példaként az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek Romániába és Lengyelországba telepítését, valamint a főként amerikaiakból álló NATO-egységeknek a balti államokba és Lengyelországba vezénylését és amerikai tengerészgyalogosok tervezett norvégiai állomásoztatását nevezte meg.

Konasenkov ezzel John Kirby amerikai külügyi szóvivő (volt ellentengernagy) azon kijelentésére reagált, amely szerint aláássa Európa biztonságát az orosz Sz-400-esek és Iszkanderek Kalinyingrád környékére való telepítése. „Nem kell valakinek ellentengernagynak lenni annak az egyszerű dolognak a megértéséhez, hogy az európai biztonság elleni minden fenyegetés az elmúlt tíz évben követett amerikai katonapolitika következménye\" – hangoztatta az orosz tábornok. Hangsúlyozta, hogy Kalinyingrád Oroszország része, így annak biztonságát az orosz vezetés hivatott biztosítani.

Eközben egy orosz katonai lap szerint Oroszország hadihajó-elhárító rakétákat telepített a Kuril-szigetcsoport négy legdélebbi pontjára, amelyre Japán is igényt tart. Az orosz csendes-óceáni flotta újságja, a Bojevaja Vahta (Harci Őrség) e heti száma szerint Kh-35 (Bal) és Basztyion típusú rakétákat állítottak hadrendbe a japán határ közvetlen szomszédságában. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján indokoltnak nevezte a rakétatelepítést, ugyanakkor kijelentette, hogy ez nem befolyásolhatja Moszkva és Tokió viszonyának fejlődését. A Kuril-vonulat négy déli szigete (Kunasiri, Itoropu, Sikotan, Habomai) a második világháború végén került a Szovjetunió birtokába, és Oroszország sem hajlandó lemondani róluk. Japán saját északi területének tartja őket. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés