
Fotó: MTI
Tanácskozást tartanak az európai uniós tagállamok külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben, az ülésnek várhatóan elsősorban a migrációs válság és a líbiai helyzet lesz a középpontjában.
2017. július 17., 10:062017. július 17., 10:06
2017. július 17., 11:012017. július 17., 11:01
A találkozó résztvevői áttekintik a legutóbbi líbiai eseményeket, az azokra adott uniós válaszokat, valamint foglalkoznak az ország jövőbeli kilátásaival. Vitát folytatnak majd az Európai Unió úgynevezett globális stratégiájának prioritásairól, illetve az észak-koreai helyzetről, különös tekintettel az ország által folytatott rakétakísérletekre, amelyek hatalmas tiltakozást váltottak ki a nemzetközi porondon.
A munkaebéd során a tárcavezetők a bevándorlásról tárgyalnak, ezen belül is főként a Földközi-tenger középső térségében húzódó migrációs útvonal helyzetét fogják megvitatni.
Sajtóhírek szerint a tanácsülés napirendjén szerepel az embercsempészet ellen indított, Sophia nevű uniós földközi-tengeri művelet mandátumának meghosszabbítása is 2018. december 31-ig, névtelenséget kérő diplomáciai források azonban arról számoltak be, hogy Olaszország ennek a megvétózására készül.
A 2015-ben indított művelet hatálya július 27-én jár le, és mivel Róma számára az egy ideje már inkább további terhet, mintsem segítséget jelent, nem kizárt, hogy az olasz külügyminiszter blokkolni fogja a katonai művelet folytatását - közölte egy neve elhallgatását kérő tisztségviselő.
Ugyan Olaszország korábban hozzájárult, hogy a művelet keretében a tengerből kimentett bevándorlókat az olasz partokra szállítsák, akkoriban még nem számítottak rá, hogy a részt vevő hajók tízezrével szállítanak majd embereket az országba.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!