
Öröm. Toroczkai László elnök szerint a Mi Hazánk az egyetlen politikai erő, amit nem söpört el a Tisza Párt
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Mi vagyunk az egyetlen politikai erő, akit nem söpört el a Tisza Párt – jelentette ki Toroczkai László pártelnök, listavezető vasárnap a Mi Hazánk Mozgalom eredményváróján éjjel fél 11-kor tartott sajtótájékoztatóján.
2026. április 13., 08:532026. április 13., 08:53
A politikus arról beszélt:
A Mi Hazánk belátható időn belül a Tisza Párt váltópártja lesz – ígérte Toroczkai László a hallgatóságának, amely üdvrivalgással fogadta szavait.
A politikus köszönetet mondott „józanságukért a gondolkodó magyaroknak”, akik rájuk szavaztak, majd arról beszélt, „egészen elképesztő túlerővel szemben”, mindvégig tisztességgel, becsülettel küzdöttek a kampány és az elmúlt négy év során.
Felidézte: már jó ideje megjósolták, hogy a választás eredményeként hárompárti parlament alakul, majd arról beszélt, hogy az eredmény megmutatja, a Mi Hazánkon kívül a korábbi törvényhozásban jelen lévő minden más politikai erő „megsemmisült, összeomlott”.
– mondta Toroczkai László, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idejét hozva párhuzamként.
A legkeményebben ellen fogunk állni akkor, amikor megpróbálják a magyar demokráciát leépíteni – jelentette ki a Mi Hazánk elnöke.

Történelmi léptékű győzelemként értékelte a választás eredményét Magyar Péter vasárnap esti beszédében, amikor a feldolgozottság már kilencven százalék fölött járt.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!