Hirdetés

A magyarországiak többsége szerint a nemzet nem ér véget a határoknál, minden magyar összetartozik

Magyarországon Trianon után 103 évvel is erős a nemzeti összetartozás gondolata, a magyar emberek véleménye szerint a nemzet nem ér véget az országhatárainknál, hanem átnyúlik azokon – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legfrissebb kutatásából.

2023. július 05., 12:022023. július 05., 12:02

A májusi, ezer ember telefonos megkérdezésével készült reprezentatív kutatásban a résztvevők háromnegyede (76 százaléka) úgy gondolta, hogy minden magyar összetartozik, bárhol is éljen a világon, 85 százaléka szerint pedig minden magyar gyermek kincs, bárhol is születik. A válaszadók 83 százaléka szerint a közös anyanyelv és kultúra minden magyart összeköt.

Az ország határain túl élő magyarok támogatása a többség számára fontos, a válaszadóknak mindössze ötöde szerint nem az.

Hirdetés

Tízből hat megkérdezett szerint a Kárpát-medencei határon túli magyarokat elsősorban a helyben maradásban kell segíteni, és őket fokozottabban kell támogatni, mint a világ más tájain élő magyarokat.

Minden második ember szerint a külhoni, határon túli magyarok támogatása közös nemzeti érdekünk,

és azzal is egyetértettek, hogy a kivándorolt magyarok hazatéréséhez segítséget kell nyújtani – derül ki a felmérésből.

A kutatás szerint tízből négy magyarnak van a Kárpát-medencében élő határon túli magyar ismerőse, míg tízből hat embernek van más országban élő magyar ismerőse. Ez utóbbiak hazaköltözése kapcsán a válaszadók 62 százaléka örülne annak, ha az ismerőse visszaköltözne Magyarországra, és minden második ember szerint ebben kell is támogatni őket.

A közleményben kitértek arra, hogy a határon túli, külhoni magyar családok támogatása 2018 óta a Köldökzsinór programban valósul meg, amelynek keretében minden megszülető magyar gyermek után – a magyarországi feltételekhez hasonlóan – lehet anyasági támogatást igényelni és babakötvényt nyitni; ezeket a támogatásokat eddig már több mint 48 ezer külhoni magyar újszülött családja vette igénybe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 06., vasárnap

Csúcson a gázolajár, rekordmélységben Trump támogatottsága Amerikában

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.

Csúcson a gázolajár, rekordmélységben Trump támogatottsága Amerikában
Hirdetés
2026. szeptember 06., vasárnap

Lavrov a lipcsei drónvádról: „egy igazi háború kezdete”

A nyugati országok vádja, miszerint Moszkva részese volt a lipcsei drónincidensnek, fő vonalakban egy igazi háború kezdetét jelenti – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.

Lavrov a lipcsei drónvádról: „egy igazi háború kezdete”
2026. szeptember 06., vasárnap

Háborús szimuláció orosz támadásról Romániában: „tétova amerikai válasz”

Egy amerikai háborús szimuláció Oroszország Moldovai Köztársaság és Románia elleni 2028-as támadását modellezte. A résztvevőknek arról kellett dönteniük, hogyan reagáljon az Egyesült Államok. Washingtoni elemző szerint Amerika „tétova választ” adna.

Háborús szimuláció orosz támadásról Romániában: „tétova amerikai válasz”
2026. szeptember 05., szombat

Kárpátaljai pártelnökök a Krónikának: szimbolikus, de fontos gesztus a szovjetek magyarok elleni atrocitásainak elítélése

Szimbolikus gesztus, ugyanakkor fontos a magyar–ukrán kapcsolatok szempontjából, hogy a kijevi parlament csütörtökön határozatban ítélte el a kárpátaljai magyarok és németek ellen a szovjet hatóságok által elkövetett atrocitásokat.

Kárpátaljai pártelnökök a Krónikának: szimbolikus, de fontos gesztus a szovjetek magyarok elleni atrocitásainak elítélése
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Moszkva nem fog örülni: Ukrajna új, Románián átvezető útvonalakon kapja az üzemanyagot a háború miatt

Új megállapodások születtek a Románián átvezető vasúti és folyami útvonalak logisztikai kapacitásának bővítéséről az üzemanyag-ellátás érdekében – jelentette be Ukrajna.

Moszkva nem fog örülni: Ukrajna új, Románián átvezető útvonalakon kapja az üzemanyagot a háború miatt
2026. szeptember 04., péntek

Kijevi gesztus a magyaroknak: a parlament elítélte a szovjetek kárpátaljai magyarellenes atrocitásait

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön elfogadta azt a történelmi jelentőségű nyilatkozatot, amelyben elismeri és elítéli a szovjet katonai közigazgatás 1944–1946 között Kárpátalján elkövetett tömeges jogsértéseit és elnyomó intézkedéseit.

Kijevi gesztus a magyaroknak: a parlament elítélte a szovjetek kárpátaljai magyarellenes atrocitásait
2026. szeptember 03., csütörtök

Ukrajna még nem teljesítette a kisebbségvédelem terén Magyarországnak tett vállalásait

Magyarország továbbra is csak egy érdemalapú uniós csatlakozási folyamatot támogat Ukrajna esetében, gyorsított vagy kivételes eljárást nem – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Ukrajna még nem teljesítette a kisebbségvédelem terén Magyarországnak tett vállalásait
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Durvul a német–orosz konfliktus. De milyen hibrid háborús lépéseket tett eddig Oroszország Európa országai ellen?

Durvul a Németország és Oroszország közötti konfliktus, amely amiatt mélyült tovább, hogy Berlin Moszkvát tette felelőssé a lipcsei repülőtéren talált, katonai minőségű robbanóanyaggal felszerelt drónok miatt, és hibrid háborús lépésekkel vádolta meg.

Durvul a német–orosz konfliktus. De milyen hibrid háborús lépéseket tett eddig Oroszország Európa országai ellen?
2026. szeptember 02., szerda

Ursula von der Leyen eszkalációról beszél a lipcsei dróntámadás kapcsán

A lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsult támadás újabb eszkalációt jelent az Unió területén – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Ursula von der Leyen eszkalációról beszél a lipcsei dróntámadás kapcsán
2026. szeptember 02., szerda

Trump felkelésre szólítja az irániakat, miközben az amerikai és az iráni hadsereg ismét egymást lőtte

Ismét kölcsönös katonaik csapásokba torkollott az Egyesült Államok és Irán közötti ellentét: az amerikai hadsereg kedden újabb támadásokat hajtott végre Irán ellen.

Trump felkelésre szólítja az irániakat, miközben az amerikai és az iráni hadsereg ismét egymást lőtte
Hirdetés
Hirdetés