Hirdetés

A Kreml szerint addig tart az ukrajnai „különleges hadművelet”, míg az összes célját el nem éri

•  Fotó: Twitter/Defence of Ukraine

Fotó: Twitter/Defence of Ukraine

Az Ukrajna ellen elindított „különleges hadművelet” addig tart majd, amíg az összes célját el nem éri – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.

MTI

2022. június 03., 18:342022. június 03., 18:34

Az invázió fő céljaként a szóvivő a Donyec-medence lakosságának védelmét nevezte meg, amelynek érdekében, mint mondta, minden intézkedés megtörténik. Peszkov kérdésre válaszolva a száz napja tartó, Moszkva által „különleges hadműveletnek” nevezett háborúban elért eredmények között sorolta fel, hogy számos lakott terület „szabadult fel” az ukrán fegyveres erők „nácibarát, és kimondottan nacionalista elemeitől”, és hogy az emberek elkezdhették a békés élet megteremtését.

Hozzátette, hogy az orosz hadsereg minden nap új tapasztalatra tesz szert. Egyúttal a védelmi minisztérium illetékességébe utalta a hadviselés taktikájára vonatkozó kérések megválaszolását.

Hirdetés

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján a Donyecket az elmúlt napokban ért, halálos áldozatokat, köztük gyerekéleteket követelő nehéztüzérségi támadásokkal kapcsolatban rámutatott, hogy az ukrán „nácik” az Egyesült Államoktól kapott fegyvereket Washington „nyomására” a polgári lakosság ellen vetik be.

Ő is azt hangoztatta, hogy a „különleges hadművelet” mindaddig folytatódik majd, amíg minden célját el nem érte, beleértve Ukrajna „demilitarizálását” és „nácitlanítását”.

Mint mondta, ezen a területen már sok minden történt: Mariupolban megadták magukat az Azov nacionalista alakulat harcosai, és szisztematikusan folyik a Donyec-medence „felszabadítása”.

Egyebek között arra is rámutatott, hogy az ukrán gabona exportját nem Oroszország, hanem az ukrán tengeri aknazár akadályozza. Megismételte, hogy az orosz fegyveres erők minden nap humanitárius folyosót nyitnak a fekete-tengeri kikötőből és az aknák felszedése esetén készek lennének a gabonaszállítmányok biztosítására.

A VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet pénteken közölt felmérése szerint egyébként az oroszok 78,2 százaléka helyesli az elnök tevékenységét, 81 százalékuk pedig megbízik benne. A közvélemény-kutatást 2022. május 23–29. között telefonon végezték el 1600 fős felnőtt mintán.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés