
Fotó: US Army/Facebook
Az amerikai hadsereg szombati közlése szerint visszavágott az Iszlám Államnak, légitámadásban megölve a terrorszervezet egyik tagját Afganisztánban, kevesebb mint 48 órával a kabuli repülőtérnél elkövetett, a szervezet által vállalt robbantás után.
2021. augusztus 28., 16:052021. augusztus 28., 16:05
2021. augusztus 28., 16:412021. augusztus 28., 16:41
A hadsereg közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító parancsnokság (Centcom) közlése szerint az amerikai erők halálos dróncsapást mértek a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban az Iszlám Állam egyik tagjára, aki vélhetően részt vett az amerikai erők ellen Kabulban elkövetett támadások tervezésében. William Urban szóvivő azt mondta, nem tudnak civil áldozatokról. Egy neve elhallgatását kérő védelmi tisztségviselő az AP amerikai hírügynökséggel közölte: a dróncsapást Lloyd Austin védelmi miniszter rendelte el és Joe Biden elnök hagyta jóvá.
Nem tudni, hogy a célszemélynek köze volt-e konkrétan ahhoz az öngyilkos merénylethez, amelyet a kabuli repülőtér egyik kapuja közelében követtek el, ahol afgánok ezrei próbáltak elkeseredetten bejutni, hogy őket is evakuálják a tálibok által váratlan gyorsasággal elfoglalt országból. A légicsapás beváltotta Joe Biden elnök csütörtöki fogadalmát, amikor azt mondta, hogy a támadás elkövetői nem tudnak majd elrejtőzni. „Le fogunk vadászni titeket, és fizetni fogtok ezért” – mondta. A Pentagon vezetői pénteken újságíróknak azt mondták, hogy felkészültek bármilyen megtorló akcióra, amelyet az elnök elrendel.
Fotó: US Army/Facebook
Egyébként a legfrissebb jelentések alapján százhetvenre emelkedett a csütörtökön a kabuli nemzetközi repülőtéren elkövetett robbantásos merénylet halálos áldozatainak a száma, a sebesülteké pedig elérte a kétszázat. A 170 halálos áldozatba nem számolták bele az afgán egészségügyi tisztviselők a 13 amerikai halottat és a 15 amerikai sebesültet. A terrorcselekmény elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett. Hank Taylor, az amerikai hadsereg vezérőrnagya szerint egyébként nem történt második robbantás a Baron Hotel mellett, a halálos támadást pedig egyetlen öngyilkos merénylő követte el „közvetlenül a kabuli Hamid Karzai nemzetközi repülőtér Abbey kapuja előtt”.
A repülőtér Abbey kapujánál, a Keleti kapunál, az Északi kapunál és az Új Belügyminisztériumi kapunál tartózkodó minden amerikai állampolgárnak azonnal el kell hagynia a helyszínt – írta frissített figyelmeztetésében a nagykövetség. Továbbra is érvényben van a képviseletnek az a tanácsa, hogy az amerikai állampolgárok ne utazzanak ki a repülőtérre. A szélsőséges iszlamista tálibok augusztus közepi hatalomátvétele óta a nyugati hatalmak és szövetségeseik több mint százezer külföldit és afgánt menekítettek ki az országból a kabuli repülőtérről indított légijáratokkal. John Kirby, a Pentagon szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján közölte: továbbra is azt tervezik, hogy az amerikai hadsereg augusztus 31-ig befejezi az afganisztáni missziót.
Fotó: US Army/Facebook
Kenneth McKenzie tábornok, az amerikai hadsereg Középső Parancsnokságának (Centcom) vezetője közben arra figyelmeztetett, az amerikai katonák Kabulban újabb támadásokra számítanak az Iszlám Állam részéről, amelyeket akár autóba rejtett bombákkal vagy rakétákkal is elkövethetnek. „Úgy véljük, folytatni akarják ezeket a támadásokat, és arra számítunk, hogy a támadások folytatódni is fognak” – fogalmazott McKenzie. A tábornok arról is beszélt, hogy az amerikai erők információkat osztanak meg a tálib harcosokkal, akik a repülőtéren kívüli ellenőrző pontokon dolgoznak. „És folytatjuk az egyeztetést velük, ahogy haladnak előre” – fogalmazott.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!