Hirdetés

A kormány szerint műszaki hiba okozta a mintegy 300 emberéletet követelő vonatszerencsétlenséget, a sajtó szerint emberi hiba

•  Fotó: Twitter/Pubity News

Fotó: Twitter/Pubity News

A kelet-indiai vonatszerencsétlenséget az elektronikus jelzőrendszer hibája okozta, amely miatt egy vonat tévesen váltott vágányt – közölte vasárnap az indiai vasútügyi miniszter.

MTI

2023. június 04., 11:522023. június 04., 11:52

„Hogy ki tette ezt, és mi az oka, az majd a vizsgálatból kiderül” – mondta Asvini Vaisnav Újdelhiben egy helyi televíziós hálózatnak adott interjújában. Az áldozatok felkutatása és mentése mostanra befejeződött, jelenleg a péntek esti események pontos menetét vizsgálják.

A Times of India című napilap az előzetes vizsgálati jelentésre hivatkozva vasárnap azt írta, hogy „emberi hiba” okozhatta a három vonat ütközését, amely az ország történetének egyik legsúlyosabb vasúti katasztrófája.

Hirdetés

Az újság szerint a Coromandel Express zöld utat kapott a Kalkutta és Csennai (egykori Madrasz) közötti fővonalon,

de emberi hiba miatt egy olyan vágányra terelték, ahol egy tehervonat közlekedett.

A személyvonat ezután mintegy 130 kilométeres óránkénti sebességgel összeütközött a tehervonattal.

Három kocsi ezután a szomszédos vágányra zuhant, és egy Bangalor, valamint Kalkutta között közlekedő gyorsvonat hátuljának ütközött. Ez az ütközés okozta a legnagyobb károkat – teszi hozzá a Times az előzetes jelentésre hivatkozva.

A tragédia Balaszur közelében történt, mintegy 200 kilométerre Bhuvanesvartól, a kelet-indiai Orisza állam fővárosától. A tragédiában legalább 288-an meghaltak és 900-an megsérültek, ez volt az elmúlt közel 30 év leghalálosabb vasúti balesete.

A halálos áldozatok száma várhatóan tovább emelkedik, és elérheti a 380-at is

– közölte Szudhansu Szarangi, Orisza állam tűzoltóságának főigazgatója.

Narendra Modi indiai kormányfő, aki szombaton ellátogatott a baleset helyszínére, kijelentette: „Senkit sem fognak megkímélni”, aki felelős a balesetért. A Durdarsan nevű közszolgálati tévécsatornának azt mondta, „Imádkozom, hogy minél hamarabb kilábaljunk ebből a szomorú pillanatból”.

Mintegy 24 órával a baleset után a mentési munkálatok szombat este értek véget.

„Minden holttestet és sérült utast elszállítottunk a baleset helyszínéről” – mondta az AFP francia hírügynökségnek a tragédia helyszínéhez közeli Balaszur sürgősségi koordinációs központjának egyik tisztviselője.

A hatóságok szerint az áldozatokat a baleset helyszíne és Bhuvanesvar közötti összes kórház fogadja. Mintegy 200 mentőautót, sőt buszokat is mozgósítottak a szállításukhoz.

A péntek esti vonatbaleset a leghalálosabb Indiában 1995 óta,

amikor két gyorsvonat ütközött össze az észak-indiai Firozábádban, a Tádzs Mahalnak otthont adó Agra közelében, több mint 300 ember halálát okozva. Indiában számos halálos vonatbaleset történt, de a biztonság az elmúlt években javult az új beruházásoknak és a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően.

Az ország történetének legsúlyosabb vasúti balesete 1981. június 6-án történt, amikor a keleti Bihar államban egy hídon áthaladó vonat hét kocsija a Bagmati folyóba zuhant, 800-1000 ember halálát okozva.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés