Hirdetés

A kínai elnök szerint meg kell akadályozni, hogy az ukrán konfliktus helyrehozhatatlanná váljon

•  Fotó: Facebook/General Staff of the Armed Forces of Ukraine

Fotó: Facebook/General Staff of the Armed Forces of Ukraine

Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn videokapcsolaton keresztül egyeztetett Olaf Scholz német kancellárral egyebek mellett az ukrajnai háborúról, és kijelentette, hogy meg kell akadályozni, hogy a konfliktus helyrehozhatatlanná fajuljon – tudatta a pekingi külügyminisztérium.

MTI

2022. május 09., 16:412022. május 09., 16:41

A minisztérium által kiadott közlemény szerint a megbeszélés során Hszi emlékeztetett: Kína mindig is a béke oldalán állt, és a „maga módján” dolgozik a feszültség enyhítésén. Elmondta: az ukrajnai válság ismét válaszút elé állította az európai biztonságot. Az európai félnek történelmi felelősséget és politikai bölcsességet kell mutatnia – fogalmazott. A kínai elnök úgy vélekedett: az érintett feleknek támogatniuk kell Ukrajnát és Oroszországot a béke tárgyalásos megvalósításában. Kína minden nemzetközi igyekezetet támogat a béke előmozdítására – tette hozzá.

Hszi szerint a kínai-német kapcsolatok az elmúlt öt évtized során magas szintű fejlődésen mentek át, mely során a két fél együtt fejlődött és a gyakorlati együttműködés elmélyítésével hozzájárult egymás sikeréhez.

Hirdetés

Hangsúlyozta: Kína változatlanul elkötelezett a Németországgal ápolt kapcsolatai fejlesztése, és az együttműködés erősítése mellett, valamint hisz abban, hogy a két ország együtt nagyobb változásokat hozhat.

A közlemény szerint Scholz szintén pozitívan méltatta az ötvenedik évbe lépő német-kínai kapcsolatok fejlődését, és az együttműködés további előmozdítása mellett foglalt állást.

A kétoldalú párbeszéd folytatásáról szólva a kínai elnök a klímaváltozás, a makrogazdasági politika, a pénzügyi stabilitás, az energia- és az élelmiszerbiztonság, valamint az ipari- és ellátó lánc stabilitásának kérdéseit sorolta fel.

Javaslatot tett továbbá az együttműködés elmélyítésére a környezetvédelem, a kereskedelem és szolgáltatások, valamint a mesterséges intelligencia és a digitalizáció területein.

Kína és az Európai Unió kapcsolataival kapcsolatban Hszi leszögezte: a két fél átfogó stratégiai partnerkapcsolatban áll, és sokkal több közös érdekük van, mint ellentéteik.

Ez a kétoldalú kapcsolat – tette hozzá, – egyetlen harmadik fél ellen sem irányul, ugyanakkor nincs is alárendelve harmadik félnek. Kína támogatja az EU stratégiai autonómiáját – hangsúlyozta. Úgy vélekedett: a Kína és az EU közötti kapcsolatok stabilitását kellene felhasználni a nemzetközi színtéren zajló, összetett változások ellensúlyozására.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés