
Szijjártó Péter és Szergej Lavrov kedden Moszkvában
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Jelentős párbeszédhullám indult a nyugati szövetségesek és Oroszország vezetői között a feszültségek csillapítása érdekében, s a magyar kormány célja ennek a folyamatnak az erősítése – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában.
2022. február 01., 15:522022. február 01., 15:52
A tárcavezető másfél órás megbeszélést folytatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amelyet követően kiemelte, hogy az utóbbi időszakban rendkívül súlyos feszültség alakult ki a közép-kelet-európai térségben, ami határozottan ellentétes Magyarország nemzetbiztonsági érdekeivel.
Ennek csillapítása pedig kizárólag párbeszéd útján lehetséges a szembenálló felek között, a diplomáciai eszköztár minden elemének felhasználásával. „Mi is ezért jöttünk, ezért vagyunk itt Moszkvában, hogy ezt a párbeszédet erősítsük” – fogalmazott.
Emmanuel Macron francia államfő például az utóbbi napokban kétszer is beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, míg Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a nap folyamán amerikai kollégájával, Antony Blinkennel fog tárgyalni. Emellett egyeztetés alatt van egy telefonhívás Vlagyimir Putyin és Boris Johnson brit kormányfő között és hamarosan brit miniszteri delegáció is érkezhet Moszkvába – sorolta.
– húzta alá.
A miniszter ezután hangsúlyozta, hogy a tavalyi volt a magyar-orosz kétoldalú együttműködés legjobb éve és a mostani tárgyalások alapján világos, hogy Oroszország is készen áll a folytatásra, minthogy ebből mindkét fél kölcsönös profitál.
„Az európai kontinens és a világ az elkövetkezendő időszakban is egészségügyi és energiaellátási kihívásokkal fog szembenézni, ez egészen világos. Az elmúlt évben a magyar-orosz együttműködés sokat segített abban, hogy mind az egészségügyi, mind az energiaellátási válságokra jó válaszokat tudtunk adni, és ez az együttműködés a jövőben is Magyarország érdekét fogja szolgálni” – jelentette ki.

Magyarország az orosz–magyar gázszállítási szerződésben szereplő mennyiség emeléséről is szeretne tárgyalni – mondta Orbán Viktor kedden Moszkvában. Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, biztonságot nyújt Magyarországnak a gázszerződés.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
szóljon hozzá!