
Fotó: Deák Szidónia
Minden felvezető utat lezártak kedden az észak-olaszországi Dolomitok legmagasabb hegycsoportja, a Marmolada lejtőin, ahol a múlt hétvégén jégcsuszamlás történt. A hatóságok ötre csökkentették az eltűntek számát.
2022. július 05., 18:002022. július 05., 18:00
2022. július 05., 18:032022. július 05., 18:03
A hegyoldal lezárását a térség közigazgatási központjának számító Canazei polgármestere, Giovanni Bernard rendelte el. Úgy nyilatkozott, hogy
További omlásveszély lehetőségéről beszélt Maurizio Dellantonio, az olaszországi alpesi mentőszolgálat elnöke. „A gleccser többi része is akármelyik percben lezuhanhat” – jelentette ki. A hegyoldalt borító jégfal állagának ellenőrzése és az esetleges újabb omlásveszély felmérése a kijelölt szakértői csapat feladata, amely kedd estére összegzi eddigi méréseit.
Ezzel egy időben tovább folyik az eltűntek kutatása. Számukat ötre csökkentették, miután több embert sikerült élve, a jégcsuszamlás helyszínétől távolabb megtalálni. Köztük van két francia alpesi hegymászó is, akit korábban az eltűntek között tartottak számon.
Mario Draghi kormányfő vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az eltűntek listáját a katasztrófa helyszínéhez legközelebbi parkolókban hagyott, és azóta is üresen ott maradt gépkocsik alapján igyekeztek összeállítani. Azóta a rendszámok alapján sikerült azonosítani a tulajdonosokat, akiket – mint kiderült – nem sodorta magával a jéglavina.
Paczolay Máté külügyi szóvivő közölte, hogy nincsenek magyar érintettjei a Marmoladán történt jégcsuszamlásnak: a korábban a helyszínen tartózkodó magyarok jól vannak, és autóikkal együtt már visszatértek Magyarországra.
Az áldozatok száma hét, nyolcan sebesültek meg. Az egyik sérült már elhagyhatta a kórházat. Sikerült azonosítani az egyik, korábban ismeretlen sérültet, akit Treviso kórházában kezelnek: egy harmincéves olasz férfiról van szó. Canazei polgármestere szombatra gyásznapot hirdetett meg.
A jégtábla a Punta Rocca közelében tört le a Marmolada csúcsához vezető útvonal mentén. A vasárnap bekövetkezett jégcsuszamlást a rendkívül magas hőmérséklettel magyarázzák: szombaton csúcshőmérsékletet, 10 Celsius-fokot mértek a Marmolada csúcsán.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!