Hirdetés

A franciaországi gázoló ámokfutó azt mondja, Allah parancsait követte

Franciaország

Képünk illusztráció

Fotó: Police Nationale / Facebook

Az ámokfutó, aki előző nap szándékosan elütött öt embert a nyugat-franciaországi Oléron szigetén, a közelmúltban vallásilag radikalizálódott, és azt vallotta kihallgatásán, hogy „Allah parancsait követte” – közölte csütörtök este az illetékes ügyész, aki ugyanakkor kizárt bármilyen kapcsolatot „terrorszervezetekkel”.

MTI

2025. november 07., 09:212025. november 07., 09:21

A gyanúsított, aki nemrég tért át az iszlám hitre, azt állította, hogy „Allah parancsait követte”, aki „áldozatot” kért tőle – mondta sajtótájékoztatóján Arnaud Laraize, az illetékes La Rochelle ügyésze, aki emberölési kísérlet miatt kezdeményezett vádemelést. Kiemelte, hogy

az elkövetőnek nincsen semmilyen kapcsolata „terrorszervezetekkel”, egyedül radikalizálódott.

Hirdetés

Az országos terrorellenes ügyészség a nap folyamán már korábban bejelentette döntését, miszerint „nem tartja illetékesnek magát” a nyomozásban, és nem tekinti terrortámadásnak a történteket.

Az ügyész elmondta: az elkövető előállításakor „nagyon sokszor” ismételte azt, hogy Allah Akbar, miközben megpróbált elmenekülni egy mezőn át. Előtte felgyújtotta a gázolásokhoz használt gépkocsit, amelyben a nyomozók egy gázpalackot és egy 35 centiméteres kést találtak.

korábban írtuk

Gázolás Franciaországban: őrizetbe vették az elkövetőt, aki Allah Akbart kiáltott
Gázolás Franciaországban: őrizetbe vették az elkövetőt, aki Allah Akbart kiáltott

Egy helyi halász gázolt el szándékosan szerdán öt embert a nyugat-franciaországi Oléron szigetén, közülük két ember állapota súlyos – közölte a helyi ügyészség, amely emberölési kísérlet miatt indított eljárást.

A gázolások szerda reggel háromnegyed kilenc körül kezdődtek Dolus d'Oléron és Saint-Pierre d'Oléron település között. A 35 éves francia állampolgárságú helyi lakos gépkocsijával szándékosan elütött öt embert, gyalogost és kerékpárost a mintegy tíz kilométeres útszakaszon 35 perc alatt.

Ketten közülük súlyos sérülést szenvedtek, ők még mindig kórházban vannak, helyzetük az ügyész szerint „különösen aggasztó”, de már nincsenek életveszélyben, a többiek már hazatérhettek.

A súlyos sérültek között van a Marine Le Pen által irányított Nemzeti Tömörülés egyik helyi képviselőjének, Pascal Markowskynak az egyik munkatársa is. A 21 éves Emma Vallaint elgázolták, miközben egyedül kocogott – közölte a képviselő.

A másik súlyos sérült egy 69 éves kerékpáros.

Az ügyész közölte, hogy a gyanúsított első pszichiátriai szakvéleménye csökkent beszámíthatóságot, de nem teljes beszámíthatatlanságot állapított meg a cselekmény elkövetésekor.

A férfi kábítószer hatása alatt állt, s a nyomozók előtt „összefüggéstelen, személyiségzavaros” kijelentéseket tett.

A gyanúsított, Jean G., egy helyi halász, 1990. január 15-én született a dél-franciaországi Dordogne megyei Mayacban, tíz éve él Oléron szigetén, teljesen egyedül egy lakókocsiban. Időnként alkalmi munkákat vállalt, felszolgált egy helyi kocsmában.

Az előállításkor a rendőrök elektromos sokkoló pisztolyt használtak a gyanúsított ártalmatlanítására, akinek a járműve éppen kigyulladt. A kihallgatásán azt mondta, hogy miután nem sikerült felrobbantania az apja tulajdonában lévő gépkocsit, fel akarta magát gyújtani.

Idézet
„Utolsó kihallgatásán azt állította, hogy egy ideje furcsa zajokat hall a fejében, és jelezte, hogy szeretne zártosztályra kerülni”

– mondta az ügyész.

A 20 ezer lakosú Oléron szigeten marginalizált alkoholistaként ismert férfi alig egy hónapja fordult a vallás felé, először a katolicizmus, aztán pedig az iszlám kezdte érdekelni.

Laurent Nunez belügyminiszter francia újságíróknak megerősítette, hogy a gyanúsított pár hete radikalizálódott, teljesen egyedül, az interneten keresztül. A tárcavezető ugyanakkor inkább „gyilkos ámokfutásnak”, mintsem merényletnek minősítette a szándékos gázolásokat.

A gyanúsított kihallgatása pénteken ér véget, azt követően dönt egy vizsgálóbíró a vádemelésről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés