
Képünk illusztráció
Fotó: Twitter/ZOKA
Népszavazás mielőbbi kiírására szólította fel saját regionális vezetőjét hétfőn mind a délkelet-ukrajnai szakadár Luhanszki Népköztársaság, mind a Donyecki Népköztársaság társadalmi kamarája az Oroszországhoz való csatlakozásról.
2022. szeptember 19., 22:412022. szeptember 19., 22:41
Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság vezetője azt javasolta a Luhanszki Népköztársaság élén álló Leonyid Paszecsnyiknek, hogy egyesítsék erőiket a referendum megrendezésében. Emlékeztetett rá, hogy a két „köztársaság” 2014-ben is egyszerre tartotta meg az „önállóvá” válásáról szóló népszavazást.
Kirill Sztremouszov, Herszon megye Moszkva által kinevezett katonai-polgári közigazgatásának helyettes vezetője hétfőn azt mondta a TASZSZ orosz hírügynökségnek, hogy ennek a régiónak a lakói is készek referendumot tartani annak érdekében, hogy Moszkvától biztonsági garanciákat kapjanak, és az orosz hatóságok tartósan a régióban maradjanak. Az északról az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krímmel határos Herszon megye a helyi hatóságok szerint teljesen orosz ellenőrzés alatt áll.
Az RBK gazdasági lap azt írta, hogy szeptember elején az orosz elnöki adminisztrációhoz közeli forrásokból úgy értesült, a Kreml azt tervezte: a Luhanszki Népköztársaságban, a Donyecki Népköztársaságban, valamint Herszon, Zaporizzsja és Harkiv megyében még az ősz vége előtt népszavazást tartanak. Az ukrán hadsereg közben a harkivi területek túlnyomó részét visszafoglalta.
A Moszkva-barát harkivi hatóságok szerint Kupjanszk városnak az Oszkol folyó keleti partján lévő részét még mindig a folyamatos ukrán tűz alatt álló orosz és szakadár „szövetséges csapatok” ellenőrzik.
A lap két informátora azt állította, hogy a „közeli” alatt szeptembert, a „távoli” alatt pedig novembert értették az elnöki apparátusban.
Az orosz kormánypárt, az Egységes Oroszország főtanácsának titkára, Andrej Turcsak korábban azt mondta, szimbolikus és helyes lenne, ha november 4-én, a Nemzeti Egység Napján tartanának népszavazást a donyecki és a luhanszki régió, valamint a „felszabadított területek” Oroszországhoz való csatlakozásáról.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!