
Fotó: Tóth Gödri Iringó
A cseh kormány szívesen látná, ha az amerikai hadsereg valamilyen módon jelen lenne Csehországban – jelentette ki Jana Cernochová védelmi miniszter a Deník N internetes hírportálon vasárnap megjelent interjúban.
2022. április 10., 16:522022. április 10., 16:52
„A következő kétoldalú találkozón ezt a témát is fel akarom vetni” – mondta Jana Cernochová azzal a pontosítással, hogy húsvét után hivatalos látogatást tesz az Egyesült Államokban, ahol amerikai partnerével, Lloyd Austinnal fog tárgyalni.
„Nem akarok belemenni a részletekbe, de úgy vélem, számunkra nagyon fontos lenne, hogy előkészítsünk valamilyen szerződést. Ennek elfogadása bizonyára mindkét oldalon eltart egy ideig, mert szükség lenne a cseh parlament mindkét házának jóváhagyására is” – mutatott rá a védelmi miniszter.
Petr Fiala kormányfő a Nova kereskedelmi televízióban azt nyilatkozta, hogy olyan fajsúlyú dologról van szó, amelyről a kormány nem dönthet egyedül, hanem a parlament jogkörébe tartozik.
– szögezte le a cseh miniszterelnök.
Vladimir Jurecka kormányfőhelyettes, munkaügyi és népjóléti miniszter a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízió vasárnapi vitaműsorában azt mondta, hogy az amerikai támaszpontok céljaira a morvaországi Prerovban, valamint az Ostrava-Mosnovban működő katonai repülőterek felelnének meg a legjobban. Jurecka szerint a vita a konkrétumokról egyelőre az elején jár.
A miniszter szeretné elérni, hogy Csehország ennél több helikoptert vehessen. Mint megjegyezte: sorba kell állni az amerikai fegyverekért, mert a kereslet jelenleg nagyobb, mint a kínálat.

A NATO új harccsoportokat telepít Bulgáriába, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába, hogy megerősítse a szövetség keleti régiójának védelmét.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
szóljon hozzá!