
Josep Borrell
Fotó: Ec.europa.eu
Az Európai Unió első számú diplomatája szerint a Capitolium ostromának figyelmeztető jelként kell szolgálnia az európai demokráciák számára, mivel rávilágított arra, hogy milyen veszélyekkel jár az, ha engedik a demokratikus értékek fékevesztett gyengülését és a hamis információk terjedését a közösségi médiában.
2021. január 10., 22:022021. január 10., 22:02
2021. január 10., 22:112021. január 10., 22:11
Josep Borrell, az unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője vasárnapi személyes blogbejegyzésében úgy fogalmazott, hogy az utóbbi évek aggasztó globális politikai tendenciái csúcsosodtak ki a szerdai washingtoni eseményekben. „Ha elfogadjuk a kudarcokat, egyiket a másik után, még ha jelentéktelennek is tűnnek, a demokrácia és értékei, valamint intézményei végül visszafordíthatatlanul eltűnhetnek” – figyelmeztetett Borrell.
A főképviselő kiemelte, a washingtoni események világosan megmutatták, hogy a dezinformáció valós fenyegetést jelent a demokráciák számára. „Ha emberek elhiszik, hogy a választásokat elcsalták, csak azért mert vezetőjük ezt sulykolja beléjük, akkor ennek megfelelően fognak viselkedni” – írta. Ennek elkerülése érdekében a lehető leghatározottabban ki kell állni a demokratikus intézmények függetlenségének megsértése, a populista vezetők demagóg uszításai, a dezinformációs kampányok és álhírek ellen.
Borrell kijelentette: a társadalmi egyenlőtlenségek, az adóelkerülések, a multinacionális vállalatok nehézkes szabályozása, az ipar leépítése és a magas munkanélküliség mind az Egyesült Államokban, mind Európában hozzájárul a képviseleti demokrácia gyengüléséhez és a populizmus térnyeréséhez. Hangsúlyozta: a nyitott és demokratikus társadalmak és gazdaságok fenntartásához át kell alakítani a globalizációt és olyan multilaterális rendszert kell felépíteni, amelyek képes szembe menni a demokráciát gyengítő trendekkel.
Ennek a feladatnak kell a Joe Biden vezette amerikai kormánnyal kiépítendő kapcsolatunk központjában állnia” – emelte ki.
Donald Trump amerikai elnök szerdán Washingtonban, röviddel a kongresszus két házának együttes ülése előtt egy tüntetésen megismételte, hogy soha nem fogja elismerni vereségét, illetve Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét az elnökválasztáson. Trump beszéde is közrejátszhatott abban, hogy tüntetők egy csoportja azután megostromolta a kongresszus épületét.
A Twitter két nappal ezelőtt határozatlan időre felfüggesztette Donald Trump fiókját, aláhúzva, fennáll annak a veszélye, hogy további erőszakot szít. A még hivatalban lévő elnököt a Facebookról és az Instagramról is letiltották a napokban hasonló okokból, legalább utódja, Joe Biden január 20-i beiktatásáig, illetve a Twitch és a Snapchat is elérhetetlenné tette az oldalát. A Google, az Apple és az Amazon is eltávolította alkalmazáskínálatából ideiglenesen a Donald Trump híveinek körében népszerűvé vált Parler közösségi oldalt, kiemelve, a platform nem tesz eleget az erőszakra buzdító tartalmak terjesztésének megelőzése érdekében.

Ha a trumpizmus egyes elemei meg is maradnak, Donald Trumpnak január 6-a után nagyban csökkentek az esélyei, hogy még szerepet játsszon a politikában – állapította meg lapunknak Magyarics Tamás. A külpolitikai szakértőt többek között arról faggattuk, milyen rövid, illetve hosszú távú hatásai lehetnek a washingtoni Capitoliumnál történteknek.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!