
Fotó: Jakab Mónika
Tovább emelkedtek a lakásárak és a bérleti díjak az Európai Unió (EU) 27 tagállamában, 2022 második negyedévében 9,9, illetve 1,7 százalékkal nőttek 2021 azonos időszakához képest - közölte pénteken az EU statisztikai hivatala (Eurostat).
2022. október 07., 18:352022. október 07., 18:35
2022. október 07., 18:362022. október 07., 18:36
2010 és 2011 második negyedéve között az uniós lakásárak és a bérleti díjak hasonló pályát követtek, 2011 második negyedévétől azonban ez változott: míg a bérleti díjak 2022 második negyedévéig folyamatosan emelkedtek, a lakásárak jelentősen ingadoztak.
A 2011 második negyedéve és 2013 első negyedéve közötti erőteljes csökkenést követően 2013-ban és 2014-ben többé-kevésbé stabilak maradtak a lakásárak. Ezután 2015 elején gyors emelkedés következett, és azóta a lakásárak gyorsabb ütemben nőnek, mint a bérleti díjak.
Észtországban, Magyarországon, Luxemburgban, a Cseh Köztársaságban, Lettországban, Litvániában és Ausztriában 2010-től több mint kétszeresére nőttek a lakásárak.
A lakásárak 24 uniós tagállamban emelkedtek, háromban pedig csökkentek. A legnagyobb mértékű növekedést Észtországban (196 százalék), Magyarországon (168 százalék), Luxemburgban (135 százalék), Lettországban (131 százalék), Litvániában és Csehországban (egyaránt 130 százalék), valamint Ausztriában (121 százalék) jegyezték. Csökkenést Görögországban (mínusz 23 százalék), Olaszországban (mínusz 8 százalék) és Cipruson (mínusz 6 százalék) regisztráltak.
A bérleti díjak 2010-hez képest 2022 második negyedévében 25 uniós tagállamban nőttek, kettőben csökkentek. A legnagyobb növekedés Észtországban (214 százalék), Litvániában (139 százalék) és Írországban (82 százalék) figyelhető meg, csökkenést csak Görögországban (mínusz 24 százalék) és Cipruson (mínusz 0,2 százalék) jegyeztek. Romániában a növekedés meghaladta a 20 százalékot – közölte az Agerpres hírügynökség.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!