
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A német Bayer Leverkusennel találkozik a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga nyolcaddöntőjében, a magyar bajnok idegenben kezdi a párharcot március 9-én.
2023. február 24., 13:292023. február 24., 13:29
2023. március 20., 10:452023. március 20., 10:45
Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott pénteki sorsoláson az is elhangzott, hogy a visszavágót március 16-án rendezik majd a Puskás Arénában.
A Ferencváros a H csoport győzteseként egyenes ágon jutott a legjobb 16 közé, a Bundesligában 10. helyen álló ellenfele pedig a Bajnokok Ligája B csoportjának harmadik helyezettjeként került át az El-be, amelyben a legjobb 16 közé jutásért a Monacót ejtette ki csütörtökön – emlékeztet az MTI.
A sorsoláson a magyar válogatott Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin a belga Union Saint-Gilloise-t kapta ellenfélnek, míg a szintén válogatott Sallai Rolandot is a soraiban tudó Freiburgnak a Juventusszal kell majd megküzdenie a negyeddöntőbe kerülésért. A nemzeti együttes középhátvédjét, Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahce a hatszoros El-győztes spanyol Sevillával találkozik.
A végső győzelemre is esélyesnek tartott Manchester United a Betisszel, míg a Konferencia-ligában címvédő AS Roma ugyancsak spanyol riválissal, a Real Sociedaddal csap össze.
A nyolcaddöntő párosításai
Bayer Leverkusen (német)–Ferencváros
Union Berlin (német)–Union Saint-Gilloise (belga)
Sevilla (spanyol)–Fenerbahce (török)
Juventus (olasz)–SC Freiburg (német)
Sporting CP (portugál)–Arsenal (angol)
Manchester United (angol)–Real Betis (spanyol)
AS Roma (olasz)–Real Sociedad (spanyol)
Sahtar Doneck (ukrán)–Feyenoord (holland)
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!