A Legfőbb Ügyészség szerint is törvénytelen volt, hogy az eljáró ügyészi szerv „eltulajdonította” a Fidesz szervereit – kommentálta Havasi Bertalan a Legfőbb Ügyészség közlését a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszairól.
Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait – közölte Havasi Bertalan az MTI-vel.
A Maros megyei rendőrök csütörtökön 23 házkutatást tartottak Nyárádremete és Makfalva községben, valamint Szovátán egy erdészeti bűncselekményeket vizsgáló büntetőügyben.
Mintegy 90 tonna hulladékot foglaltak le a hatóságok szerdán, miután három házkutatást tartottak Hargita megyében egy illegális hulladékelhelyezéssel kapcsolatos büntetőeljárás keretében.
Egy 68 éves aradi férfit rongálás és uzsora gyanújával vizsgálnak, miután a rendőrök házkutatást tartottak a lakásán, és jelentős készpénzösszegeket foglaltak le.
Házkutatást tartottak kedden a nyomozó hatóságok Rodica Stănoiu volr igazságügyi miniszter otthonában – derült ki kedden.
Természeti károkra hivatkozva törvénytelenül igényelt kártérítések miatt nyomoz a rendőrség Bihar megyében; egy önkormányzat két vezető beosztású alkalmazottja mintegy 1,3 millió lejes kárt okozott az államkasszának.
Házkutatást tartanak kedd reggel Alexandru-Răzvan Cuc otthonában, aki a közlekedésügyi minisztériumot vezette, amikor Liviu Dragnea volt a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – értesült a G4media.ro hírportál.
Több mint 150 helyszínen tartanak házkutatást szerda reggel a hatóságok kábítószer-kereskedelemre, gyermekpornográfiára, gyermekkereskedelemre és informatikai bűnözésre szakosodott bűnszervezetek felszámolására.
A Román Rendőrség szerdán országos akciókat hajt végre az ember- és gyermekkereskedelemre, gyermekpornográfiára, kábítószer-kereskedelemre és informatikai bűnözésre szakosodott szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében.
Házkutatást tartottak szerda reggel az egészségügyi minisztérium néhány irodájában hamisan kiállított szakorvosi oklevelekkel kapcsolatos vizsgálódás keretében – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Sikkasztás gyanújával 24 órára őrizetbe vették a Kolozs megyei Ördöngösfüzes polgármesterét, Vasile Ioan Lupot.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) ügyészei Brassó megyében tartanak csütörtökön házkutatásokat egy, több köztisztviselőt érintő korrupciós ügyben.