
Archív felvétel
Fotó: YouTube
Az üzemanyagok jövedéki adójának megemelése és az illegális fuvarozók – köztük az Uber – ténykedése miatt is tiltakozással fenyegetnek a romániai közúti szállítókat tömörítő munkáltatói szövetségek.
2017. december 06., 16:452017. december 06., 16:45
2017. december 06., 17:592017. december 06., 17:59
Amennyiben a kormány nem csökkenti az üzemanyagok jövedéki adóját az augusztusi szintre, a romániai közúti szállítók országos szövetsége (FORT) tiltakozó megmozdulásokat készül szervezni 2018 januárjában. Mint ismeretes, előbb szeptember 15-én, majd október elsején nőtt 16-16 banival az üzemanyagok jövedéki adója, amit követően mind a benzin, mind pedig a gázolaj ára átlépte a literenkénti 5 lejes lélektani küszöböt.
„Három hónappal a legostobább adóügyi módosítás életbe lépése után
– mutat rá szerdai közleményében a FORT. Felróják ugyanakkor a kormánynak, hogy miközben az üzemanyagok ára „szédületes ütemben” nő, és a fuvarozók, ha csak tehetik, külföldön tankolnak, a Tudose-kabinet nem ismeri el, hogy „az üzemanyagok jövedéki adójából származó bevételek éppen úgy visszaestek, ahogyan az a 2014–2016-os időszakban történt, míg a bolti árak úgy is nőttek, hogy a fuvarozók nem építették be megnövekedett kiadásaikat a díjszabásba”.
A FORT munkáltatói szövetség ugyanakkor a korábbinál is borúlátóbban nyilatkozik az üzemanyagok árának várható alakulásáról.
– kongatta meg a vészharangot a fuvarozói szövetség.
Közben szintén szerdán jelentette be a COTAR közúti szállító szakmai szervezet, hogy amennyiben a kormány addig nem talál megoldást a helyzetre,
„Bukarestben 10 260 taxisengedélyt adtak ki, amihez hozzáadódik még 60 ezer a többi városból. Mintegy 40 ezer menetrend szerint üzemelő közúti személyszállító cég működik, és mintegy 20 ezer futárszolgálat. Ha azzal is számolunk, hogy az Uber és a többi engedély nélkül működő cég már áru- és csomagszállításra is átnyergelt, valamennyi terület súlyos károkat fog szenvedni” – figyelmeztettek közleményükben a hivatásos fuvarozók.
Vasile Ștefănescu, a COTAR elnöke ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a Gabriela Firea bukaresti főpolgármesterrel tartott hétfői találkozón nyitott kapukat döngettek, a főváros elöljárója ígéretet tett „az online alkalmazások versenyellenes gyakorlatának megszüntetésére”, és biztosította a hivatásos fuvarozókat arról, hogy meghoznak minden törvényi intézkedést annak érdekében, hogy az érintettek betartsák a hatályos törvényeket.
Firea kijelentése különben heves vitát szült a nyilvános térben, sokan voltak azon a véleményen, hogy a bukaresti önkormányzat által a témában meghozni kívánt határozatnak a célja az Uber betiltása. A COTAR elnöke válaszában közölte, ők nem akarnak mást, mint valamennyi személyszállító szolgáltatást nyújtó cég, illetvealkalmazás törvényes keretek közé helyezését, ennek pedig szerinte alapvető feltétele a napi 24-ből 24 órában működő diszpécserszolgálat.
Az Uber közleményében párbeszédet sürgetett, és egyúttal arra irányította rá a figyelmet, hogy nem állja meg a helyét az a vád, miszerint nem adóznak, hiszen a 35 ezer bukarestit szállító 100 Uber-sofőr mintegy 320 ezer lejt fizetett be az államkasszába áfa-, jövedelemadó, fizetés utáni adók és járulékok formájában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!