Hirdetés

Újdonságokat hoz a roncsautóprogram: rekorddöntést vár a szaktárca

roncsautóprogram

Hamarosan indul a roncsautóprogram. A tavalyi 5000 euróról hozzávetőlegesen 7500 euróra nő az elektromos járművek vásárlása esetén nyújtott támogatás

Fotó: Haáz Vince

A tavalyinál 50 százalékkal nagyobb, 1,43 milliárd lejes költségvetése lesz idén a hamarosan induló roncsautóprogramnak – tájékoztatott szerdán a környezetvédelmi minisztérium.

Krónika

2025. április 23., 16:232025. április 23., 16:23

Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményben idézték Mircea Fechet tárcavezetőt, aki hangsúlyozta, a romániai gépkocsipark felújítását célzó és a környezetkímélő autók vásárlását ösztönző roncsautóprogram idei legnagyobb újdonsága, hogy a tavalyi 5000 euróról hozzávetőlegesen 7500 euróra, azaz 37 ezer lejre nő a 100 százalékban elektromos járművek vásárlása esetén nyújtott támogatás.

„Reméljük, hogy a program idén minden várakozást felülmúl és minden eddigi rekordot megdönt” – fogalmazott. A tárcavezető hozzátette,

Hirdetés

újdonság lesz idén az is, hogy az érdeklődők maguk iratkozhatnak fel a támogatásra a Környezetvédelmi Alap (AFM) applikációján keresztül, nem lesz szükség a gépjármű-kereskedők közvetítésére.

korábban írtuk

Roncsautóprogram: bírálják a támogatás meglepetésszerű lefagyasztását
Roncsautóprogram: bírálják a támogatás meglepetésszerű lefagyasztását

Bírálja a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA) a 2025-ös Roncsautóprogram pályázati útmutatójának tervezetét, amelyet a héten bocsátott közvitára a környezetvédelmi minisztérium.

A miniszter azt is leszögezte, hogy idén csak egy kiírása lesz a programnak, amely a tavalyinál 50 százalékkal nagyobb, 1,43 milliárd lejes rekordköltségvetéssel indul.

A 2025-ös Roncsautó program pályázati útmutatója szerint

  • a belső égésű motorral felszerelt új gépkocsik és motorkerékpárok vásárlását 10 ezer lejjel (mintegy 2000 euróval),
  • a hibridautókét 12 ezer lejjel (mintegy 2400 euróval),
  • a plug-in hibrid autókét és az elektromos motorokét 15 ezer lejjel (mintegy 3 ezer euróval),
  • a 100 százalékban elektromos autókét és a hidrogén üzemanyagcellás autókét 37 ezer lejjel (mintegy 7500 euróval) támogatják.

A közintézmények és önkormányzatok 120 ezer lejes (mintegy 24 ezer eurós) támogatásban részesülhetnek új plug-in hibrid vagy elektromos jármű vásárlása esetén.

A támogatás iránt érdeklődőknek az AFM által kezelt platformra kell feltölteniük az igénylésüket minden más szükséges dokumentummal együtt, beleértve a régi autó leadását igazoló iratot is. Pályázni a keret kimerüléséig lehet.

korábban írtuk

Behúzott kézifékkel halad a roncsautóprogram arculatfrissítése
Behúzott kézifékkel halad a roncsautóprogram arculatfrissítése

Döcögősen halad a gépkocsivásárlást tervezők és az ágazat által várva vár roncsautóprogram idei előkészítése: a környezetvédelmi miniszter szerint a héten állhat össze az államilag támogatott projekt útmutatója.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 05., péntek

A posta számára terhet jelent a nyugdíjak kézbesítése, megszabadulna tőle

A nyugdíjak és a szociális segélyek kézbesítése terhet jelent a Román Posta számára – jelentette ki Valentin Ștefan vezérigazgató.

A posta számára terhet jelent a nyugdíjak kézbesítése, megszabadulna tőle
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Jól elvette a fogyasztási kedvet az áfaemelés: tovább zsugorodott októberben a kiskereskedelmi forgalom

Az év első tíz hónapjában a nyers adatok szerint 1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2024 azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Havi szinten viszont folytatódott a lejtmenet.

Jól elvette a fogyasztási kedvet az áfaemelés: tovább zsugorodott októberben a kiskereskedelmi forgalom
2025. december 05., péntek

Nagyvárad: magyar érdekeltségű légitársaság indít új külföldi járatokat

Tovább bővül a Nagyváradról repülővel elérhető külföldi célpontok sora – jelentette be pénteken Florin Birta, a város polgármestere.

Nagyvárad: magyar érdekeltségű légitársaság indít új külföldi járatokat
2025. december 05., péntek

Zsugorodott a román GDP a harmadik negyedévben

A harmadik negyedévben az euróövezetben 0,3 százalékkal, az Európai Unióban 0,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, amikor 0,1 százalékkal, illetve 0,3 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye – közölte pénteken az Eurostat.

Zsugorodott a román GDP a harmadik negyedévben
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Turizmus szempontjából egyelőre gyengébb az idei év, mint a tavalyi

A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 1,9 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal csökkent az idei év első tíz hónapjában 2024 ugyanezen időszakához képest.

Turizmus szempontjából egyelőre gyengébb az idei év, mint a tavalyi
2025. december 05., péntek

A MOL is érdeklődhet a szankciókkal sújtott orosz Lukoil nemzetközi eszközeinek megvásárlása iránt

A magyar MOL csoport érdeklődik az amerikai szankciókkal sújtott orosz Lukoil nemzetközi eszközeinek megvásárlása iránt – közölték a tárgyalásokkal tisztában lévő három forrás a Reuters hírügynökséggel.

A MOL is érdeklődhet a szankciókkal sújtott orosz Lukoil nemzetközi eszközeinek megvásárlása iránt
2025. december 04., csütörtök

Maradhatnak a Lukoil benzinkutak, 2026 áprilisáig biztosított a működés

A Lukoil benzinkutak 2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek, fizethetik az alkalmazottak bérét és beszerezhetik készleteiket – közölte csütörtökön Oana Țoiu külügyminiszter.

Maradhatnak a Lukoil benzinkutak, 2026 áprilisáig biztosított a működés
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Literenként 2,213 lejjel támogatja az állam a mezőgazdasági gázolajat

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség 2025. december 22-ig fogadja a 2026-ra vonatkozó, a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának csökkentésére irányuló állami támogatási rendszerhez kapcsolódó jóváhagyási kérelmeket.

Literenként 2,213 lejjel támogatja az állam a mezőgazdasági gázolajat
2025. december 04., csütörtök

Csökkent az átlagos munkaerőköltség negyedéves szinten, bérekre is kevesebb ment

Az idei harmadik negyedévben az átlagos óránkénti munkaerőköltség a naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2024 azonos időszakához képest 6,06 százalékkal nőtt, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 0,82 százalékkal csökkent.

Csökkent az átlagos munkaerőköltség negyedéves szinten, bérekre is kevesebb ment
2025. december 04., csütörtök

Trump ingatlanbirodalma Erdélyre is kiterjedhet, Trump-torony magasodhat Kolozsváron is

Erdély helyszín is bekerülhet Donald Trump amerikai elnök és családja ingatlanportfóliójába: az értesülések és bennfentesek tájékoztatása szerint Kolozsváron készülnek jelentős ingatlanberuházásra.

Trump ingatlanbirodalma Erdélyre is kiterjedhet, Trump-torony magasodhat Kolozsváron is
Hirdetés
Hirdetés