
Idén is kártyára érkezhet az üdülési támogatás
Fotó: Edenred.ro
A közalkalmazottaknak várhatóan idén is kártyára utalják az üdülési támogatást – számolt be Adrian Voican, a Utazási Irodák Országos Szövetségének (ANAT) alelnöke.
2025. március 26., 12:382025. március 26., 12:38
A szakember az üdülési csekkekről szóló jogszabály idei végrehajtására vonatkozó rendeletet kidolgozó bizottság tanácskozásának következtetéseit ismertette a sajtóval. Emlékeztetett arra, hogy az idei utalványok értékét 1600 lejről 800 lejre csökkente a kormány. Ezt az összeget pedig azért nem kapták meg eddig a közalkalmazottak, mert nem készült el a jogszabály végrehajtására vonatkozó miniszteri rendelet.
Az ANAT alelnöke emlékeztetett, hogy egy korábbi elképzelés szerint idén a 800 lejt csak akkor utalták volna a közalkalmazottaknak, ha számlákkal bizonyítani tudják, hogy legalább 1600 lejt költöttek saját zsebből üdülésre.
„Ez így nem működne, a pénzt a kártyájukra kell utalni, és kész. Ne legyen szükség az állam előzetes meghitelezésére” – magyarázta Voican.

A jövő évtől csak akkor járna üdülési utalvány az alkalmazottaknak, ha a 800 lej értékű állami támogatást saját zsebükből pótolnák ki további 800 lejjel. Szakemberek szerint üdülési utalvány nélkül a turizmus szenvedi meg legjobban a megszorításokat.
Az Agerpres hírügynökség által idézett kijelentése szerint a 800 lej kártyára történő átutalásával
Az ANAT alelnöke azzal is érvelt, hogy a 800 lejes állami támogatásból az adók és járulékok levonása után voltaképp csak 640 lejt kapnak a közalkalmazottak.
„Minek rendőrösködni 640 lejért? Várhatóan elegendő lesz egy egyéni felelősségvállalási nyilatkozat a pénz elköltéséről” – magyarázta. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a bizottság munkája ezzel véget ért, és hamarosan megjelenik az üdülési csekkekről szóló miniszteri rendelet.

Tiltakoznak a turisztikai ágazat munkáltatói és szakszervezetei a közalkalmazottaknak nyújtott üdülési csekkek esetleges megszüntetése ellen; szerintük egy ilyen intézkedésnek „katasztrofális következményei” lehetnek.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!