
Fotó: OTP Bank Románia
A Versenytanács kedvezően véleményezte, hogy Transilvania Bank megvásárolja a magyar OTP bankcsoport romániai üzletágát – erősítette meg szerdán a Krónika megkeresésére Gyerkó László, a szakhatóság tagja. Előrevetítette, hogy sínen van a tranzakció, nem látják akadályát az adás-vétel létrejöttének, azonban a jóváhagyási folyamat a keddi döntéssel még nem zárult le.
2024. július 03., 18:542024. július 03., 18:54
A Versenytanács illetékese kérdésünkre elmondta, az orosz–ukrán háború kitörése óta az európai uniós tagállamok dupla ellenőrzési folyamatot vezettek be. Egy olyan plusz kontrolling folyamatról van szó, amelynek során a 2 millió euró fölötti tranzakciók esetében azt is megvizsgálják, hogy a beruházások hogyan érkeznek az országba, vagy hogy milyen pénzekből finanszíroznak fúziókat vagy beruházásokat. Rámutatott:
de még a külföldi beruházások igazgatóságának is rá kell bólintania az akvizícióra. A folyamat Gyerkó László becslése szerint két–három hét múlva zárulhat le.
de még van ez a lépés, amit azért meg kell tenni, és be kell kerülnie a dossziéba ennek a jóváhagyásnak is” – jelentette ki a Versenytanács tagja.
A szakhatóság amúgy még április elején jelentette be, hogy elemzi azt a tranzakciót, amelynek révén a kolozsvári székhelyű Transilvania Bank át kívánja venni az OTP romániai érdekeltségeit.
Mint ismeretes, február elején jelentették be, hogy az OTP Bank Nyrt. megállapodásra jutott a Transilvania Bankkal a magyar pénzintézet romániai leányvállalatának eladásáról, a tranzakció értéke 347,5 millió euró.

Megállapodásra jutott az OTP Bank Nyrt. a kolozsvári székhelyű Transilvania Bankkal a magyar pénzintézet romániai leányvállalatának eladásáról, a tranzakció értéke 347,5 millió euró.
„A hatóságok jóváhagyását követően a Transilvania Bank egyesül az OTP Bank Romániával. Az OTP Csoport zökkenőmentes átmenetet biztosít az ügyfelek és a munkavállalók számára, amíg a Transilvania Bank Csoportba való integráció be nem fejeződik. Addig az OTP Bank Románia és leányvállalatai továbbra is teljesítik az ügyfelekkel szemben vállalt kötelezettségeiket, és a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtják.
Ebben a szakaszban az OTP Bank Románia ügyfeleinek nem kell lépéseket tenniük, az OTP Romániával való kapcsolatukban ugyanazokat a feltételeket élvezik, mint korábban. A bank továbbra is elkötelezett a Bethlen Gábor Alap iránt, és továbbra is a meglévő feltételek mellett fog együttműködni ügyfeleivel, beleértve a több nyelven/két nyelven kínált szolgáltatásokat is, amennyiben szükséges” – állt a bankok közleményében.
Tavaly nyáron még négy bank jelezte érdeklődését az OTP csoport romániai leányvállalata iránt: az olasz UniCredit, két osztrák pénzintézet (Raiffeisen Bank International és Erste Group), valamint a végül befutó Transilvania Bank.
Fotó: Barabás Ákos
Az OTP romániai kirendeltsége mintegy 20 milliárd lejes eszközállománnyal a 10. helyen áll a hazai pénzintézetek rangsorában. Az OTP Bank Románia közel 2 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, az elmúlt 3–4 évben folyamatos organikus növekedést regisztráltak. A magyarországi anyavállalat 2023 májusában jelentette be, hogy el kívánja adni az OTP Bank Romániát. A pénzintézet akkor közölte, a bank organikus növekedési stratégiájával párhuzamosan az OTP Csoport úgy döntött, hogy az OTP Bank Románia stratégiai lehetőségeinek körét kibővíti a bank esetleges eladásának piaci tesztelésével.
Az OTP a kétezres évek elején vetette meg a lábát a romániai piacon, felvásárolva a Robankot. A magyar tőkéjű pénzintézet a 2008-as gazdasági válságot követően megszerezte a Millennium Bank Romániát is. További terjeszkedési törekvését azonban a bukaresti hatóságok elgáncsolták: a Román Nemzeti Bank (BNR) 2018-ban megakadályozta, hogy az OTP Bank Románia felvásárolja görög tulajdonosától a Banca Româneascát. Ami így került az Exim Bank tulajdonába. Mint megírtuk, többek között ez játszhat szerepet abban, hogy Budapesten úgy látják, nincs növekedési potenciál a romániai pénzintézetben.
Csányi Sándor elnök-vezérigazgató április végén úgy nyilatkozott, nem szívesen vonulnak ki Romániából, de egyértelműnek tűnt, hogy nem kapnak lehetőséget akvizíciókra. E nélkül pedig véleménye szerint a romániai piacon nehéz kis bankból nagyot csinálni, az OTP távozásának pedig láthatólag „örültek az illetékes hatóságok”.

Romániából kivonult, máshol folytatja a terjeszkedést az OTP Bank – hangzott el a társaság pénteki éves közgyűlését követő sajtótájékoztatón.
A román állampolgárok egyre óvatosabban költekeznek és egyre tudatosabban kezelik pénzüket, csak a legfontosabb kiadásokra adnak ki pénzt – derült ki egy friss felmérésből.
Miközben a szakszervezetek tetszését nem nyerte el a közalkalmazotti bértörvény módosított tervezete sem, a jogszabályjavaslatot szerdán beterjeszthetik a parlament elé. Ugyanakkor egy keddi bírósági döntés miatt a jogszabály sorsa bizonytalanná vált.
Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) honlapján kedden közzétett adatokból.
Az idei program hétfő délelőtti indulása óta a roncsautóprogramra szánt állami támogatás közel 60 százalékát már fel is használták – közölte Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Igencsak népszerű a hétfőn reggel 10 órakor útjára indult roncsaitóprogram: már az első órákban sokan jelentkeztek az államilag támogatott járműcserére, egy kategóriában pedig percek alatt kimerült a keret.
A magánszemélyek hétfő reggeltől igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében.
Dugóban araszolás, horrorisztikus üzemanyagárak és reménytelen parkolóhely-vadászat – a romániai, erdélyi nagyvárosok közlekedési káosza sokakat kényszerít váltásra.
Az egészségügyben és a tanügyben dolgozók tetszését sem nyerte el az új bértörvény pénteken nyilvánosságra hozott, felülvizsgált tervezete. A szakszervezetek szombaton adtak hangot a készülő bértörvénnyel kapcsolatos elégedetlenségeiknek.
Miután a hét folyamán több töltőállomásnál is áremeléseket láthattunk, szombaton a piacvezető Petrom – az OMV-vel egyetemben – is beállt a sorba, és a többi nagy lánctól eltérően nem csak a gázolaj, hanem a benzin árát is megemelte.
szóljon hozzá!