
Fotó: Erdély Bálint Előd
Romániában az idén több elektromos autót helyeztek forgalomba, mint 2020-ban és 2021-ben együttvéve, és ez az első év, amikor e járművek száma meghaladja a tízezret – közölte kedden a Hotnews.ro hírportál egy elektromos autótöltőket telepítő cég elemzését ismertetve.
2022. december 13., 21:302022. december 13., 21:30
Az év első 11 hónapjában 10 140 elektromos autót helyeztek forgalomba az országban, míg tavaly valamivel több mint 6800-at, 2020-ban pedig 3130-at. Ezzel Románia villanyautó-parkja meghaladta a 23 ezret, ami a forgalomban részt vevő járművek alig négy néhány ezrelékét teszi csak ki, de a kereslet látványos megugrása egy korszakváltást jelezhet az elemzés szerint.
a második 9,2 százalékos részesedéssel a Renault ZOE, a harmadik helyre pedig a Volkswagen E-UP modellje jött fel 5,5 százalékkal, leszorítva a dobogóról a jóval drágább Tesla Model 3-at.
Romániában jelenleg 3400 nyilvános elektromos autótöltő áll rendelkezésre az ország 1378 településén.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!