
Fotó: Jakab Mónika
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb, RCA) ára idén márciusig a tavaly február 28-i szinten marad – szögezte le csütörtökön a Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetsége (UNSAR).
2024. január 11., 14:452024. január 11., 14:45
A szervezet a közúti fuvarozóknak arra a követelésére reagált, hogy a kormány fagyassza be az kötelező biztosítás árát. Közleményükben emlékeztettek arra, hogy a kgfb árát 2023. április 11-én a február 28-i szinten rögzítette a Ciucă-kabinet. Az intézkedés eredetileg fél évre szólt, de kétszer egymás után három hónappal meghosszabbították – részletezte az UNSAR.
Emlékeztetettek arra is, hogy
Ugyanakkor a biztosítók egyre több adót és járulékot fizetnek: az RCA-ból származó bruttó bevételük 13 százalékát 2023-ban a 2021-es 6,6 százalék helyett.
Az UNSAR közölte, hogy a kgfb árát a gépjármű-felelősségbiztosítási kárigények gyakorisága és az egyes balesetekben kifizetett kár alapján számítják ki. Emlékeztették a fuvarozókat arra, hogy
és a kárkifizetések összege is jelentősen meghaladja az átlagot.
Az UNSAR úgy véli, hogy a fentiek miatt a kgfb-t szabályozó törvény alapos módosításra szorul, amire ígéretet is tett tavaly a kormány.
– olvasható a közleményben.
A Romániai Szállítmányozók Szövetségének (FORT) elnöke, Augustin Hagiu az Agerpres-nek elmondta, hogy szerdán mintegy 6000 kamion vett rész a közúti fuvarozóknak a kötelező biztosítás magas ára miatti forgalomlassító tiltakozásában.
Sorin Grindeanu egyeztetett a közúti fuvarozókkal, a tárgyalásokat jövő szerdán folytatják
Sorin Grindeanu közlekedési miniszter csütörtökön egyeztetett a közúti fuvarozók fontosabb szervezeteinek képviselőivel, a tárgyalásokat jövő szerdán folytatják.
A minisztérium közleménye szerint „a megbeszélések középpontjában a fuvarozók problémáinak reális és működőképes megoldása áll majd”.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
A román és a magyar kormány együttműködési megállapodást készül aláírni az elektromos vezetékek szállítási kapacitásának növeléséről – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
A nyugdíjak és a szociális segélyek kézbesítése terhet jelent a Román Posta számára – jelentette ki Valentin Ștefan vezérigazgató.
Az év első tíz hónapjában a nyers adatok szerint 1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2024 azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Havi szinten viszont folytatódott a lejtmenet.
Tovább bővül a Nagyváradról repülővel elérhető külföldi célpontok sora – jelentette be pénteken Florin Birta, a város polgármestere.
A harmadik negyedévben az euróövezetben 0,3 százalékkal, az Európai Unióban 0,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, amikor 0,1 százalékkal, illetve 0,3 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye – közölte pénteken az Eurostat.
A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 1,9 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal csökkent az idei év első tíz hónapjában 2024 ugyanezen időszakához képest.
A magyar MOL csoport érdeklődik az amerikai szankciókkal sújtott orosz Lukoil nemzetközi eszközeinek megvásárlása iránt – közölték a tárgyalásokkal tisztában lévő három forrás a Reuters hírügynökséggel.
A Lukoil benzinkutak 2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek, fizethetik az alkalmazottak bérét és beszerezhetik készleteiket – közölte csütörtökön Oana Țoiu külügyminiszter.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség 2025. december 22-ig fogadja a 2026-ra vonatkozó, a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának csökkentésére irányuló állami támogatási rendszerhez kapcsolódó jóváhagyási kérelmeket.
szóljon hozzá!