Hirdetés

Napelemgyár ismeretlen helyszínen, hőerőmű Déva közelében egy-egymilliárd eurós beruházásból

•  Fotó: AE Solar/Facebook

Fotó: AE Solar/Facebook

Romániában is napelemgyárat épít az alternatív energiaforrásokra szakosodott német AE SOLAR, a több ütemben megvalósítandó beruházás összértéke eléri az egymilliárd eurót – közölte hétfőn a bukaresti kormány, miután Nicolae Ciucă miniszterelnök találkozott a cég vezetőivel és a Fekete-tengeri Egyetemek Hálózatának (RUMN) küldöttségével.

Hírösszefoglaló

2023. március 06., 20:592023. március 06., 20:59

2023. március 06., 21:082023. március 06., 21:08

A projekt első, még idén elinduló szakaszában 2 gigawatt (GW) teljesítménynek megfelelő napelem gyártását tervezik, a teljes gyártósor meghonosítását követően pedig a romániai termelés eléri majd az évi 10 GW teljesítményt, ami az európai szükséglet egyharmadát teszi ki – részletezte a gyártó szándékait a bukaresti kormány közleménye. A kabinet azt ígérte: megvizsgálja, hogy milyen európai uniós, vagy román költségvetési finanszírozási lehetőségek állnak rendelkezésre a projekt támogatására.

A nagyszabású beruházás részeként – a gyártókapacitások mellett – egy tudományos park (kutatóközpont) is épül, amely lehetővé teszi a RUMN szakértőinek bevonását a további fejlesztésekbe.

Hirdetés

„A beruházás révén Románia központi helyre kerül az európai napelemgyártásban, ami nemcsak energetikai függetlenségének erősítéséhez járul hozzá, hanem a környezetet is védi azáltal, hogy tiszta, megújuló energiaforrást felhasználva termel villanyáramot” – idézte Ciucát a bukaresti kormány közleménye. A dikumentum nem tér ki arra, hogy pontosan hol épülne meg a napelemgyár.

•  Fotó: AE Solar/Facebook Galéria

Fotó: AE Solar/Facebook

A liberális miniszterelnök hétfőn találkozott annak a – Kajmán-szigeteken bejegyzett, jordániai – Mass Global Energy Rom társaságnak a képviselőivel is, amely tavaly megvásárolta a fizetésképtelenné vált, fűtőanyagként mindeddig a Zsil-völgyében bányászott szenet használó marosnémeti (Mintia) hőerőművet. A találkozóról kiadott közlemény szerint az új tulajdonos egymilliárd eurós beruházással „Európa legnagyobb és leghatékonyabb gázüzemű hőerőművét” fogja létrehozni a Dévától tíz kilométernyire található Marosnémetiben, legkevesebb 1500 megawatt (MW) beépített kapacitással.

„Az új berendezések alkalmasak lesznek arra, hogy (földgáz helyett) hidrogént használjanak fűtőanyagként” – részletezte a következő három évre vonatkozó terveket a bukaresti kormány.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
2026. október 09., péntek

Autóbiztosítás: egyenes út visz tovább a drágulásba

Továbbra is rossz hírek érkeznek a gépjárművezetők számára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) területéről.

Autóbiztosítás: egyenes út visz tovább a drágulásba
2026. október 09., péntek

Ez nem tartott sokáig: újra akadozik a TollRo útdíjfizetési platform

A TollRo útdíjfizetési platformon átmeneti működési zavarok léptek fel, és a műszaki csapatok a problémák kijavításán dolgoznak – jelentette be pénteken a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR).

Ez nem tartott sokáig: újra akadozik a TollRo útdíjfizetési platform
Hirdetés
Hirdetés