
Megtakarítás-nagytakarítás. Nagy riadalmat okoz a lej/euró árfolyam „elszállása”
Fotó: László Ildikó
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye – George Simion szélsőjobboldali jelölt nagyarányú győzelme, illetve a kormánykoalíció jelöltjének kiesése, mely maga után vonta Marcel Ciolacu miniszterelnök lemondását – sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is. Szinte azonnal felmerült kérdés: mit tegyenek pénzük védelmében azok, akik befektetésre szánt összeggel, megtakarítással rendelkeznek.
2025. május 10., 15:292025. május 10., 15:29
A Hotnews hírportál pénzügyi elemzők megszólaltatásával járta körül egy olyan román állampolgárnak a helyzetét, aki mondjuk körülbelül 50 ezer lejes megtakarítással rendelkezik. Hétfőn, miután a Román Nemzeti Bank (BNR) megerősítette, hogy az euró árfolyama átlépte az 5 lejes lélektani határt (a növekedések után pénteken hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött volt az euró),
Azt tanácsolták neki, hogy inkább svájci frankot vegyen, mert válság várható, és krízis idején a frank és az arany ára emelkedik. Más vélemény szerint viszont ne váltsa át a pénzt, mert a lej alapú megtakarításokra magasabb kamat jár, mint az euró alapúakra. Végül még nem hozott döntést, de szeretné tudni, hogyan védheti meg a megtakarítását.
A portál által megszólaltatott elemzők – Horia Braun Erdei, az Erste Asset Management elnöke, amely több befektetési alapot kezel, illetve Adrian Codirlașu, a CFA Románia vezetője, amely a legelismertebb pénzügyi elemzőket tömöríti – több lehetőséget vázoltak fel. Alább olvashatják az átfogó elemzés könnyen átlátható kivonatát, mely a mesterséges intelligencia segítségével készült.
A pénzügyi szakértők mindenekelőtt nyugalomra intenek, hangsúlyozva:
Lakásvásárlás és hitelfelvétel
Mibe érdemes fektetni?
Mikor váltsunk valutát?
Konkrét tanácsok a jelenlegi helyzetre
A pénzügyi tanácsadók egybehangzóan a diverzifikációt, türelmet és racionalitást hangsúlyozzák mint a legjobb eszközöket a bizonytalan gazdasági helyzetben.
Csütörtökön az Országházban átadták a Nemzet Gazdásza címet. Az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó részesült az elismerésbe
A gyors megoldások, mint a tömeges elbocsátások vagy bezárások, inkább súlyosbíthatják az állami tulajdonú vállalatok problémáit, mintsem megoldanák azokat – jelentette ki Irineu Darău gazdasági miniszter.
2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
szóljon hozzá!