
A 10 ezer lejes támogatás mellett népszerűbbek voltak az elektromos kocsik a romániai autóvásárlók körében
Fotó: Haáz Vince
A vártnál kisebb az érdeklődés a magánszemélyek számára meghirdetett, környezetkímélő autók vásárlását támogató Roncsautó Plusz program iránt, így a fel nem használt összegeket a jogi személyeknek meghirdetett programhoz fogják átcsoportosítani – jelentette be szerdán Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
2024. május 15., 15:362024. május 15., 15:36
A tárcavezető szerint az érdeklődés megcsappanása miatt az állhat, hogy tavaly decemberben a pénzügyminisztérium úgy döntött, az értékjegyek összegét 10 000 euróról 5000 euróra csökkenti. A jogi személyek ilyen körülmények között is kimerítették a keretet, de a magánszemélyek érdeklődése várakozáson alulinak bizonyult, ezért a minisztérium átcsoportosítja a fel nem használt összeget a jogi személyek által lehívható alapokhoz.
A miniszter emlékeztetett, hogy idén rekordösszeget, egymilliárd lejt különítettek el a Roncsautó Plusz programra, és a következő években is szeretnék fenntartani ezt a trendet. Azt is elmondta, fontolgatják, hogy a 2025–2030-as pénzügyi időszakban a környezetkímélő autók lízingelésére is találjanak támogatási formát.

Március 19-én rajtolnak el a roncsautóprogramok – jelentette be hétfőn Laurenţiu Adrian Neculaescu, a Környezetvédelmi Alap (AFM) elnöke.
Amint arról korábban írtunk, a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesülete (APIA) a napokban közölte, hogy idén áprilisban az elektromos autók piaci részesedése elérte a 23,5 százalékot, 11,3 százlékponttal előzve meg a dízelmotoros autókat.

Idén áprilisban 33,2 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma Romániában 2023 negyedik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 46,8 százalékos növekedést jegyeztek.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!