Hirdetés

Máris meglágyította Marcel Ciolacu szívét a rendőrök tiltakozása

Elérte a kívánt hatást a rendőrök tiltakozása, Marcel Ciolacu szerint kivételt tesznek velük

Elérte a kívánt hatást a rendőrök tiltakozása, Marcel Ciolacu szerint kivételt tesznek velük

Fotó: Europol Szakszervezet

Meglett a hatása a védelmi, közrendvédelmi és nemzetbiztonsági alkalmazottak által a kormányra gyakorolt nyomásnak: Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken közölte, hogy kivételt tesznek a közrendvédelmi alkalmazottakkal, és a szombati, illetve vasárnapi munkára – a salátarendeletben foglaltakkal ellentétben – mégis megkapják a plusz juttatást.

Krónika

2025. január 17., 13:192025. január 17., 13:19

2025. január 17., 13:302025. január 17., 13:30

„Megbeszélést folytattam a belügyminiszterrel, aki tárgyalt a szakszervezeti vezetőkkel. Világossá tettem, hogy ezzel a kivétellel február 3. után a parlament elé fogunk állni. Ez parlamenti prioritás, akárcsak a költségvetési törvény” – idézte Marcel Ciolacu bejelentését a Hotnews.ro hírportál.

A kormányfő elmondta, hogy a salátarendeletben szereplő eredeti intézkedést azután hozták meg, hogy a kormány rájött, hogy nagyon nagy a költségvetési ráfordítás mindenre, ami a közrenddel kapcsolatos.

Hirdetés

„Legutóbb, amikor a béremelésekre sor került, volt egy becslésünk mindarra, ami a közrendet jelenti, hogy a költségvetési ráfordítás 1,3 milliárd lej lesz. A költségvetési ráfordítás 6,2 milliárd volt. Ezért találtuk ki ezt az intézkedést a salátarendeletben” – fejtette ki a miniszterelnök.

Szerinte helyes, hogy kifizetik a szombati és a vasárnapi munkát a rendvédelmi területen dolgozóknak. „A szombati és vasárnapi napokra vonatkozóan kiigazítjuk a dolgokat, mert nincs honnan fedezni ezt az időszakot munkaerővel, és ez a helyes megközelítés” – jelezte Ciolacu.

Szavai szerint ugyanakkor a kivétel csak a közrendvédelmi alkalmazottakra vonatkozik majd.

„Nem hiszem, hogy a mezőgazdaságban szükségük lenne szombatra és vasárnapra” – szögezte le a kormányfő.

Mint ismeretes, a rendőrök már több ízben is utcára vonultak, péntekre pedig egy nagyszabású tiltakozó megmozdulást hívtak össze Bukarestbe, a 12 órától meghirdetett tüntetésre ezrek érkeztek a helyszíni beszámolók szerint.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől

Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Hirdetés
Hirdetés