
Fotó: Pinti Attila
Románia nettó áramimportőr volt 2022-ben, azaz több villamos energiát vásárolt külföldről, mint amennyit eladott. Az import nagy része Bulgáriából érkezett, a legnagyobb felvásárló pedig Magyarország volt a tavalyi év első 11 hónapjában.
2023. február 21., 10:532023. február 21., 10:53
Az áramimport 7,85 terawattórát (TWh) tett ki 2022 első 11 hónapjában, míg az export mennyisége 6,54 TWh-ra rúgott az országos Statisztikai Hivatal (INS) adatai szerint, melyeket az Economica.net portál kérésére közölt az INS. A tendencia az év utolsó hónapjában is kitartott.
Átlagot számolva ez azt jelenti, hogy az importáram megawattórája (MWh) 289 euróba, az exportált energia MWh-ja pedig 249 euróba került. A különbség az Economica.net portál szerint azzal magyarázható, hogy Románia nagyrészt fogyasztási csúcsidőben importál áramot, amikor a hazai termelés nem tudja fedezni a megnövekedett igényt. Ám az áram ekkor a legdrágább. Exportra ugyanakkor csúcsidőkön kívül futja, amikor az energia olcsóbb.
Az import terén Bulgária a bejövő árammennyiség kétharmadát, 5,11 TWh-t szolgáltatott, 1,46 milliárd euróért.
Egyébként Magyarországon tavaly a teljes évben a gazdaság áramfelhasználása elérte a 45,7 TWh-t, az import részaránya 26,55 százalékot tett ki. A leggyengébb hónapokban – március, április, július és október – 19 és 23 százalék között alakult az árambehozatal aránya. Harminc százalék fölött volt februárban, szeptemberben és novemberben, ez utóbbi hónapban 34,4 százalék.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
szóljon hozzá!