
Fotó: Rostás Szabolcs
A nyers adatok szerint 2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az idei első kilenc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2023. november 08., 13:002023. november 08., 13:00
Az MTI által idézett adatsorok szerint a szezonálisan és naptárhatással kiigazított érték szerint 2023 első kilenc hónapjában 2,2 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom éves összevetésben. A nyers adatok szerint
Az üzemanyag-értékesítés bevétele 3,1 százalékkal csökkent az előző év első kilenc hónapjához képest. A szezonális és naptárhatással kiigazított értékek 3,1 százalékos árbevétel-növekedést mutatnak az élelmiszer-, ital- és dohánytermékek és 3,7 százalékosat a nem élelmiszer jellegű termékek esetében. Az üzemanyagok kiskereskedelmi értékesítése 2,2 százalékkal kisebb árbevételt eredményezett.
A kilenc havi adat a fogyasztás lassulását mutatja, az első negyedévben ugyanis még 5,2 százalékkal nőtt éves összevetésben a kiskereskedelmi árbevétel, az első fél évben pedig 3 százalékkal.

Az egyre magasabb megélhetési költségek miatt jelentősen lelassult a román gazdaságot pörgető fogyasztás, ami alaposan rányomta a bélyegét a hazai össztermék (GDP) alakulására.

Romániában a nyers adatok szerint 3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első fél évben a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!