Hirdetés

Jövő év végéig legalább 250 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat ígér Grindeanu

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Jövő év végéig legalább 250 kilométer autópályát és gyorsforgalmi utat adhatnak át Romániában – jelentette ki egy szerdai sajtótájékoztatón a közlekedési miniszter.

Krónika

2023. szeptember 20., 15:102023. szeptember 20., 15:10

Sorin Grindeanu rámutatott, csütörtökön beindulhat a közlekedés az észak-erdélyi autópálya Szilágynagyfalu és Berettyószéplak közötti 13 kilométeres szakaszán, és ezzel – harminc évvel a rendszerváltás után – eléri az 1000 kilométert a romániai autópályák és gyorsforgalmi utak hossza. A tárcavezető meggyőződését fejezte ki, hogy „a következő ezer kilométerre nem kell majd újabb 30 évet várni”.

Ezt azzal támasztotta alá, hogy

Hirdetés

csaknem 760 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út megépítésére már aláírták a szerződést, és ezeknek öt éven belül el kell készülniük.

További 500 kilométerre kiírták a versenytárgyalást, „így optimisták lehetünk abban a tekintetben, hogy legkésőbb 2030-ig elkészül az újabb 1000 kilométer”.

A miniszter szerint „abszolút kivitelezhető”, hogy 2024 végéig átadjanak legalább 250 kilométer autópályát és gyorsforgalmi utat.

Szerdán három infrastrukturális szerződést írtak alá ünnepélyes keretek között a közlekedési minisztérium székhelyén.

Az egyik a Nagyszeben és Fogaras közötti sztráda 16,26 kilométer hosszú 4-es szakaszának és az autópályát az 1-es országúttal összekötő 5,6 kilométeres útnak a megépítéséről, a másik a Bukarestet elkerülő A0-s sztráda 17,5 kilométer hosszú 1-es szakaszának, a harmadik pedig az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Leghin és Târgu Neamţ közötti 30 kilométeres szakaszának a megépítésére vonatkozik.

Az eseményen Marcel Ciolacu miniszterelnök is jelen volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
2026. október 09., péntek

Autóbiztosítás: egyenes út visz tovább a drágulásba

Továbbra is rossz hírek érkeznek a gépjárművezetők számára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) területéről.

Autóbiztosítás: egyenes út visz tovább a drágulásba
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Ez nem tartott sokáig: újra akadozik a TollRo útdíjfizetési platform

A TollRo útdíjfizetési platformon átmeneti működési zavarok léptek fel, és a műszaki csapatok a problémák kijavításán dolgoznak – jelentette be pénteken a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR).

Ez nem tartott sokáig: újra akadozik a TollRo útdíjfizetési platform
2026. október 09., péntek

Nem jött meg a fogyasztási kedv, a beruházások húzzák a gazdaságot

A román gazdaság teljesítménye stagnált 2026 második negyedévében az előző három hónaphoz képest, az első félévben pedig 0,6 százalékkal csökkent éves összevetésben – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken közzétett adatsorokból.

Nem jött meg a fogyasztási kedv, a beruházások húzzák a gazdaságot
2026. október 09., péntek

Újabb lépéssel került közelebb a termeléshez a grandiózus erdélyi erőmű

Első alkalommal indították be tesztüzemben az új marosnémeti hőerőmű első gázturbináját – jelentette be Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Újabb lépéssel került közelebb a termeléshez a grandiózus erdélyi erőmű
Hirdetés
Hirdetés