
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A pénzügyminisztérium átirányít egy pénzösszeget a szociális ellátási rendszerben dolgozók béremelésére, de még nem tudni, milyen arányú lesz a fizetésemelés – nyilatkozta kedd este Camelia Socianu, a Pro Asist szakszervezeti szövetség vezetője a munkaügyi minisztérium képviselőivel folytatott egyeztetés után nyilatkozott.
2024. február 21., 09:322024. február 21., 09:32
Elmondása szerint Simona Bucura Oprescu tárcavezető korábbi ígérete ellenére nem vett részt a tárgyaláson, így Cristian Vasilcoiu államtitkárral és Oscar Gal államtitkár-helyettessel, a bérpolitikákért felelős igazgatóság vezetőjével egyeztettek.
amelyet „a veszélyeztetett szakmai csoportok” béremelésére fordítanak majd, de még nem tudni, hogy milyen arányú lesz ez az emelés.
– mondta az érdekvédelmi szervezet vezetője, aki szerint ezeknek a tárgyalásoknak az eredményétől függ, hogy milyen szakszervezeti megmozdulásokra kerül sor a továbbiakban.
Mint ismeretes, kedden a szociális ellátási és a gyermekvédelmi rendszerben dolgozókat tömörítő Pro Asist szakszervezeti szövetség több mint száz tagja állt sztrájkőrséget a munkaügyi minisztérium épülete előtt.
A rendszerben dolgozók szerint az idén januártól érvényes 5 százalékos fizetésemelés esetükben tulajdonképpen a nettó jövedelmük csökkenéséhez vezetett. Mint magyarázták, a szociális ellátási rendszerben dolgozók 70 százaléka tavaly decemberben minimálbért kapott, januárban azonban az 5 százalékos emeléssel elestek bizonyos adókedvezményektől. Így az alkalmazottak több mint felének a béremelés ellenére a gyakorlatban csökkent a fizetése.
A szakszervezeti szövetség kéri a 2017/153-as egységes bértörvény előírásainak maradéktalan alkalmazását, és azt is felrója, hogy a pótlékokat befagyasztották a 2018. decemberi szinten. A szociális ellátási rendszer 30 százalékos létszámhiánnyal küzd, ezért az alkalmazottak túlórákra kényszerülnek, fizikailag és szellemileg is kimerültek a sok munka miatt, mégsem kapnak tisztességes bért – hangoztatták.

A munkaügyi minisztérium épülete előtt szervezett tiltakozó megmozdulást kedden a szociális ellátási és a gyermekvédelmi rendszerben dolgozókat tömörítő Pro Asist szakszervezeti szövetség több mint száz tagja.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!