
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Megjelent a Hivatalos Közlönyben az informatikai iparágban dolgozóknak adómentességet biztosító új rendelet. Az új előírások a versenyszférában és az állami szektorban dolgozókra is érvényesek.
2023. május 03., 16:052023. május 03., 16:05
A kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős minisztérium szerdai tájékoztatásában leszögezte, hogy „a számítógépesprogram-készítési tevékenységből származó bevételek” után nem kell jövedelemadót fizetniük sem a verseny-, sem a közszférában dolgozóknak.
Az adómentesség a helyi közintézmények által foglalkoztatott személyekre is vonatkozik, és a teljes időszakra alkalmazni kell, amely alatt az alkalmazott számítógépes program készítésével foglalkozik.
Az Agerpres által idézett rendelet előírja az érintett alkalmazottak helyzetének rendszeres kiértékelését is, annak ellenőrzésére, hogy megfelelnek-e az adómentesség feltételeinek.
Az adómentesség, ennek a helyi közintézményekre való kiterjesztése, illetve az alkalmazási időtartamával kapcsolatos pontosítások hozzájárulnak a digitális átalakuláshoz és a szakemberek szakmai fejlődéséhez.

A magánszférában dolgozó informatikusokhoz hasonlóan a közintézményeknél alkalmazott IT-sek fizetése is adómentes lesz január elsejétől – tájékoztatott pénteken a pénzügyminisztérium.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!