
Fotó: Gábos Albin
Vizsgálódik a fontosabb romániai bankoknál a Versenytanács a bankközi hitelkamatláb (ROBOR) megállapításával kapcsolatban – erősítette meg szerdán Bogdan Chiriţoiu, az intézmény elnöke. Mint mondta, a kedden elkezdett ellenőrzések elhúzódhatnak, és további részletekről csak több információ birtokában tud majd szolgálni.
2022. november 02., 15:082022. november 02., 15:08
Az intézményvezető csodálkozását fejezte ki amiatt, hogy a Versenytanács vizsgálódásairól maguk az érintett bankok számoltak be a sajtónak. „Ez meglepett minket, nem ehhez vagyunk szokva” – jelentette ki.
Chiriţoiu újságírói kérdésre megerősítette azt is: a Versenytanács annak a gyanúnak a megalapozottságát vizsgálja, hogy a bankok megegyeztek egymással a ROBOR emeléséről. Hangsúlyozta azonban, hogy az intézmény nem önmagában a hitelkamatláb növekedését ellenőrzi, mert szerinte normális jelenség, hogy a két számjegyű infláció maga után vonja a kamatok emelkedését.
– idézte az illetékest az Agerpres hírügynökség.
A Versenytanács elnöke megjegyezte, hogy a gyanút „a piacról kapott információk” is megerősítették, de alapvetően a testület hivatalból vizsgálódik ebben az ügyben. „A saját elemzéseinkből indultunk ki. Vizsgálataink nemcsak a ROBOR-ra korlátozódnak, más dolgokra is kiterjednek” – mondta Chiriţoiu, aki szerint ez a folyamat két évig is eltarthat.
Amint arról beszámoltunk, kedden a Profit.ro gazdasági portál számolt be elsőként arról, hogy vizsgálatot indított aznap a Versenytanács azoknál a romániai bankoknál, amelyek részt vesznek a bankközi kamatlábak (ROBOR) szintjének meghatározásában, miután arra gyanakszanak, hogy megállapodtak a kamatszintekről. A értesülések szerint a Transilvania Bank, a BCR, a BRD–Societe Generale, az ING Bank, a Raiffeisen Bank, a CEC Bank, az UniCredit Bank, az OTP Bank Románia, az EximBank és az Intesa Sanpaolo Románia érintett.
Szerdán különben a lej alapú fogyasztási hitelek, valamint a korábban igényelt Első otthon-kölcsönök törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos ROBOR 8,20 százalék volt az egy nappal korábbi 8,19 százalék után. Az év elején eközben még 3,02 százalékos volt. A jelzáloghitelek esetében alkalmazott hat hónapos bankközi hitelkamatláb az előző napi 8,31 százalékon, a 12 hónapos ROBOR pedig 8,44 százalékon stagnált.
Bár Romániában az egyik legmagasabb a lakástulajdonosok aránya Európában, ez sokak esetében túlzsúfolt, szinte élhetetlen életteret jelent, a különálló otthon, tisztességes lakhatás pedig luxus marad.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
szóljon hozzá!