Hirdetés

Fogyasztóvédelem: jelenleg keveset tehetünk az utolsó pillanatban törölt repülőjáratok kárvallottainak érdekében

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Jelenleg nem tehet sokat a román fogyasztóvédelem azon utasok érdekében, akik repülőjáratát a légitársaság az utolsó pillanatban törölte – jelentette ki Horia Constantinescu, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság elnöke.

Balogh Levente

2023. július 11., 19:412023. július 11., 19:41

Constantinescu elmondta, hogy az utolsó pillanatban törölt járatok esetében ha olyan cégek járatairól van szó, amelyeket nem Románia területén jegyeztek be, „a hatóság keze és lába is gúzsba van kötve, és nincs más lehetősége, mint hogy értesítse az Európai Fogyasztóvédelmi Központot”.

Elmondta, hogy még tavaly egy, az Európai Bizottsággal és az uniós végrehajtó testület igazságügyi és fogyasztóvédelmi biztosával folytatott megbeszélésen rámutatott:

Hirdetés

szükség van az európai szintű szabályozásra.

A Prima Newsnak nyilatkozva Horia Constantinescu rámutatott, már a bukaresti parlament előtt van egy törvénytervezet a témában és remélik, hogy idén ősszel már hatályban lesz a rendelkezés, amely szerint az üzemeltetőknek rendelkezniük kell képviselővel, mert a hatóságoknak sok esetben nincs kivel tárgyalniuk.

„Szombaton sikerült azonosítanom a Wizz Air egyik képviselőjét a törölt lisszaboni járattal kapcsolatban. Kipréseltük belőle az ígéretet, hogy a romániai utasok visszakapják a pénzüket” – mondta a fogyasztóvédelmi hatóság elnöke. Kifejtette, hogy

ha romániai cégről van szó, akkor már előbb intézkedhettek volna,

például a működés felfüggesztésével, ha kiderül, hogy átverésről van szó.

„Már tavaly, az Európai Bizottsággal és az Európai Bizottság igazságügyi és fogyasztóvédelmi biztosával folytatott megbeszélésen rámutattunk, hogy szükség van egy európai működési struktúrára, amelyben nem csak papírokon keresztül kommunikálunk egymással. Úgy vélem, hogy az európai szabályozást hozzá kell igazítani ahhoz a korhoz, amelyben élünk. Sajnos egyre kevesebb a pilóta, egyre kevesebb a repülőszemélyzet, ez pedig egyre bonyolultabbá teszi a dolgokat” – mondta Horia Constantinescu.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona

Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
Hirdetés
Hirdetés