Hirdetés

Érdeklődő a sztrádára

Az észak-erdélyi autópálya-építésbe akár egymilliárd eurót is befektetni hajlandó multinacionális vállalat érkezhet Romániába a Kolozs megyei Magyar Polgári Párt közvetítésével – jelentette be Keizer Róbert, a Kolozs megyei MPP elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Kiss Előd-Gergely

2013. június 07., 08:212013. június 07., 08:21

Keizer szerint ők csak a közvetítő szerepét vállalták. Elmondása szerint egyelőre annyit lehet tudni, hogy június második felében a befektetők tárgyalni fognak a megyei önkormányzattal, amely nyitottnak bizonyult a párbeszédre. Keizer leszögezte: nem árulják el a cégcsoport nevét, mivel nem szeretnék, hogy miattuk hiúsuljon meg a megállapodás.

Annyit azonban elárult: infrastrukturális beruházásokban jártas befektetőről van szó, amely korábban Ázsiában autópályákat és vasutat épített. Mint részletezte, azután kezdtek el tárgyalni a beruházókkal, hogy Victor Ponta miniszterelnök világossá tette: nem jut állami pénz az észak-erdélyi autópálya folytatására, de ha bárki talál magánbefektetőt, akkor szívesen tárgyalnak vele.

Nagyberuházásokat támogatnának
Fegyver- vagy drogkereskedelem és templomépítés kivételével bármilyen, 2 millió euró fölötti beruházást kész támogatni Erdélyben egy nemzetközi befektetői csoport, amely 36 bankot tudhat maga mögött. Mindezt a Kolozs megyei MPP közvetítésével – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Fodor Alpár, a politikai alakulat tagja, egyben a befektetői csoporttal kapcsolatot tartó romániai tanácsadó cég képviselője. Mint részletezte: szemben a banki gyakorlattal, nem hitelt nyújtanak, hanem társulási szerződést kötnek, így a beruházás költsége alacsony, viszont osztoznak a profiton. A támogatás elnyeréséhez mindöszsze egy megvalósítható üzleti terv és a beruházás értékének ötödét fedező banki garanciára van szükség. Fodor Alpár elmondta: egy olyan befektetői csoportról van szó, amely jelen van már az országban, például Nagyváradon valósítottak meg egy több százezer eurós beruházást. Kifejtette: azért csak a 2 millió euró feleletti beruházásokat támogatják, mert egyelőre nem akarják elaprózni az erejüket. A befektetői csoport nevét a későbbiekben hozzák nyilvánosságra. Bővebb információkat az érdeklők az okofalu@yahoo.com drótpostacímen, valamint a 0745-638244-es telefonszámon kérhetnek az érdeklődők.

Több mint 200 kilométert építenének

Keizer elmondta: a befektetőket a Marosvásárhely–Bors-szakasz érdekli, amelyből eddig 52 kilométer készült el, és további 203 van hátra. Ezen az útszakaszon összesen négy munkapont van, ráadásul Berettyószéplaknál a korábbi sztrádaépítő Bechtel vállalat a munkálatok mintegy ötven százalékát már elvégezte. Szerinte a kormánynak érdekében áll megállapodni a magánberuházóval, hiszen a szakértők szerint ha nem folytatják a megkezdett munkálatokat egy éven belül, az lepusztul. Az MPP-s politikus ugyanakkor rámutatott, szerinte túlzás Dan Şova szállítási miniszter elvárása, hogy kilométerenként 6 millió euróért készüljön el az autópálya. Mint részletezte a 8-10 milliós ár már tárgyalható, ráadásul a már elvégzett munkálatoknak köszönhetően – reálisan számolva – még akár a tárcavezető által elvárt ár is kihozható. „Mi nem akarunk ennél jobban belemenni, hogy ne az legyen, hogy miattunk nem lesz megállapodás. A babérokat arassa le, aki akarja, nekünk csak az fontos, hogy legyen kész az autópálya. Innentől kezdve viszont nem rajtunk múlik\" – szögezte le kérdésünkre Keizer.

Június 19-én tárgyalhatnak

A Krónika megkeresésére egyébként Vákár István, a Kolozs megyei közgyűlés alelnöke megerősítette, az MPP valóban közvetített a befektetők és a megyei önkormányzat között, és hamarosan érkezik egy küldöttség egy befektetői csoport részéről, akikkel várhatóan június 19-én tárgyalnak majd. Részletekre azonban ő sem tért ki.A kormány május végén bontotta fel az amerikai Bechtellel az észak-erdélyi autópálya megépítésére kötött, a román állam számára roppant előnytelen szerződést. A kabinetnek az eddigi 1,4 milliárd eurón kívül 37,2 millió eurós kártérítést kell fizetnie a vállalatnak. Dan Şova infrastrukturális beruházásokért felelős tárca nélküli miniszter közölte, a sztrádaépítésre tíz éve megkötött, 2,2 milliárd eurós szerződés felbontásáról február elején kezdték meg a tárgyalásokat az amerikai vállalattal. Şova sikerként könyvelte el, hogy egy ilyen nagy jelentőségű szerződés kapcsán alig pár hónap alatt egyezségre jutottak az építővel. Rámutatott: a tárgyalások során április 30-a körvonalazódott a megállapodás felbontására, ez mindöszsze azért késett, mert a munkatelepeken elhúzódott az átadási-átvételi jegyzőkönyvek lezárása.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Épp annyival lett olcsóbb a gázolaj, amennyivel csökkent a jövedéki adó

Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.

Épp annyival lett olcsóbb a gázolaj, amennyivel csökkent a jövedéki adó
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől

Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől
2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Hirdetés
Hirdetés