
Kampányvég. A kormány napokkal a vasárnapi választások előtt dönt a minimálbér emeléséről
Fotó: Jakab Mónika
Jóváhagyja a kormány csütörtöki ülésén a bruttó minimálbér 3300 lejről 3700 lejre emelését – jelentette be az ülés elején a miniszterelnök.
2024. június 06., 12:002024. június 06., 12:00
2024. június 06., 16:162024. június 06., 16:16
Marcel Ciolacu hangsúlyozta, a július 1-től érvényes emelésnek 1,8 millió kedvezményezettje van. Ugyanakkor az üzleti szféra képviselőinek igénylésére az eddigi 200 lejről 300 lejre növelik a minimálbér adómentes összegét.
– magyarázta a kormányfő.
A miniszterelnök hozzátette, a munkaügyi minisztérium szakemberei a társadalmi partnerekkel közösen dolgoznak az európai minimálbér-irányelv átültetésén, aminek novemberig meg kell történnie. A minimálbér megállapításakor figyelembe veszik majd a vásárlóerőt, a bruttó átlagkeresetet és a munka termelékenységét – magyarázta Ciolacu.
Az intézkedés 1,871 millió munkavállalót érint a bukaresti munkaügyi minisztérium közlése szerint. Az üzleti élet képviselői korábban több alkalommal kritizálták a Ciolacu-kabinetet, amiért hat hónap alatt 23 százalékkal növelték a bruttó minimálbér értékét.
Radu Burnete, a 2000 vállalatot tömörítő Concordia munkáltói érdekvédelmi szövetség elnöke szerint az erőltetett iramú bérfejlesztés miatti többletköltségek jelentkezi fognak az árakban. Burnete azzal is vádolta a kormányt, hogy nem folytatott érdemi konzultációt a munkáltatókkal. Florin Jianu, a kis- és középvállalkozásokat tömörítő CNIPMMR elnöke támogatást kért a kormánytól a minimálbér emelése miatt leginkább érintett ágazatok számára, valamint azt, hogy csökkentse a béreket terhelő adókat.
Bár Romániában az egyik legmagasabb a lakástulajdonosok aránya Európában, ez sokak esetében túlzsúfolt, szinte élhetetlen életteret jelent, a különálló otthon, tisztességes lakhatás pedig luxus marad.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
szóljon hozzá!