
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Ellenzik a Romániában tevékenykedő biztosítótársaságok a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb/RCA) árát befagyasztó kormányhatározat-tervezetet, amelyet gazdaságilag megalapozatlannak és az uniós szabályozásokkal ellentétesnek tartanak.
2023. március 23., 20:192023. március 23., 20:19
2023. március 23., 21:252023. március 23., 21:25
A Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetsége (UNSAR) és több más ágazati szakmai szervezet csütörtöki közös közleménye szerint az RCA árát hat hónapra befagyasztó határozat még nagyobb zűrzavart keltene a biztosítási piacon, ezért a tervezet módosításra szorul. Emellett szerintük további intézkedésekre lenne szükség az érdekelt felek bevonásával a gépjármű-biztosítási piac stabilizálására, többek között a közúti balesetek gyakoriságának és súlyosságának csökkentését célzó országos projekt elindítására – közölte az Agerpres.
A közleményben emlékeztettek arra, hogy a statisztikák szerint
A biztosítótársaságok felhívták arra is a figyelmet, hogy Romániában 2016-ban szintén egy kormányhatározattal befagyasztották már egyszer az RCA árát, és az intézkedés akkor is negatív következményekkel járt. Szerintük a gyakorlat azt mutatta, hogy ez nem volt előnyös megoldás sem a román biztosítási piac, sem a biztosítottak és a károsultak számára. Emellett a versenykörnyezet súlyosan károsodott, és a romániai biztosítási ágazatot 2021-ben, majd 2023-ban a korábbiaknál nagyobb mértékű csőddel és fizetésképtelenséggel kapcsolatos esetek rengették meg.
A pénzügyminisztérium szerdán közvitára bocsátotta azt a kormányhatározat-tervezetet, amelyik szerint a biztosítók hat hónapig a 2022. március elseji tarifáknál magasabb áron nem értékesíthetnek RCA-t.

Közzétette a pénzügyminisztérium a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb/RCA) díjak maximálásáról szóló határozattervezetet.
A tavalyi szint alatt maradnak a szeszes italokra kivetett jövedéki adókból származó bevételek a pénzügyminisztérium hivatalos adatai.
Újabb ipari nagyberuházást jelentettek be Debrecenben: román–kínai együttműködésben vonatgyár épül a városban – adta hírül a Világgazdaság.
Idén októberben a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 5,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint szeptemberben – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) egy online felület elindítására készül, amely a lefoglalt áruk átlátható értékesítését szolgálja – jelentette be az intézmény vezetője, Adrian Nicușor Nica.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 októberében 11 786 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 27-tel többnek, mint előző hónapban.
A mesterséges intelligencia segítségével „bármilyen szemét” eladható a közösségi médiában – jelentette ki Adrian Asoltanie pénzügyi tanácsadó, aki a befektetési csalások veszélyére hívja fel a figyelmet.
A karácsonyi ajándékokra szánt családi költségvetés csökkent Romániában az áremelkedések miatt.
Idén január elejétől október végéig 46 917 vállalkozás szűnt meg Romániában, 32,4 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) által közzétett adatokból.
Az év első tíz hónapjában 11 969 személy vett részt a munkaerő-elhelyező ügynökség (ANOFM) felnőttképzési programjaiban.
Az idei év első tíz hónapjában több mint 31 600 építési engedélyt adtak ki lakóépületekre Romániában, 4,1 százalékkal többet, mint 2024 azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!