2011. február 17., 10:462011. február 17., 10:46
A kelet-közép-európai, illetve az egykori szovjet térség átalakulásának finanszírozására éppen húsz éve létrehozott pénzintézet 2010-ről szóló éves eredménybeszámolója szerint a bank tavalyi – tartalékolás után számolt – nettó eredménye 1,4 milliárd euró volt. Az EBRD egy évvel korábban 746 millió euró, két éve – a pénzügyi válság elhatalmasodásának évében – 602 millió euró nettó veszteséggel működött. Az 1998-as orosz fizetési válság óta 2008 volt a bank első veszteséges éve.
A tavalyi javulás a szerdai beszámoló szerint elsősorban a térségi befektetések értéknövekedésének az eredménye. Manfred Schepers, az EBRD pénzügyekért felelős alelnöke szerint a tavalyi eredmény emellett a bank kinnlevőségi portfóliójának minőségét is tükrözi. Schepers elmondta, hogy az EBRD teljes kinnlevőségi portfólióján belül mindössze 3 százalék a nem teljesítő követelésállomány értéke.
Tavaly rekordot döntött az EBRD által a kelet-közép-európai és közép-ázsiai kedvezményezett térségben végrehajtott befektetések száma és értéke is. A szerdai eredménybeszámolón megerősítették a tavalyi finanszírozásokról néhány hete már közzétett adatokat: a működési terület számára aláírt új programok száma 2010-ben csaknem negyedével, az előző évi 311-ről 386-ra – minden eddiginél magasabbra –, a befektetések összértéke pedig 7,9 milliárd euróról ugyancsak példátlan szintre, 9 milliárd euróra emelkedett. Az átalakulás korai szakaszában járó – főleg az egykori szovjet térséghez tartozó közép-ázsiai – országok EBRD-finanszírozása ugyanakkor 80 százalékkal, 920 millió euróra emelkedett.
Az EBRD közölte, hogy az idén is „robusztus”, 8-9 milliárd euró összértékű befektetési és hiteltevékenységgel számol a működési térség egészében. A tevékenységi területén végigsöprő pénzügyi-gazdasági válság miatt a bank jó ideje felülvizsgálta azt a korábbi stratégiáját, amelynek alapján – ha megvalósult volna – a közép-európai EU-tagállamok már 2010-től gyakorlatilag nem részesültek volna új finanszírozásban a londoni pénzintézet részéről. Az EBRD 2006-ban jelentette be, hogy az addig EU-taggá lett nyolc legfejlettebb közép-európai ország mindegyike várhatóan 2010-re „kiérik” a bankból, vagyis azután nem lesz már szükségük közvetlen EBRD-finanszírozásra.
A pénzügyi válság elhatalmasodása után, 2008-ban azonban az EBRD közölte, hogy a kialakult helyzetben leállítja a közép-európai EU-térségből már elkezdődött kivonulási folyamatot. A működési területhez tartozó országcsoport támogatásának növeléséhez az EBRD ugyanakkor 50 százalékos tőkeemelést is kért a részvényes országoktól; ezt a Zágrábban megrendezett tavalyi éves közgyűlésen jóvá is hagyták. A tőkeemelés az EBRD számításai szerint 2010–2012 között évi 9 milliárd euró, az utána következő három évben pedig évente 8,5 milliárd euró új finanszírozás folyósítását teszi lehetővé. Az EBRD ennek alapján arra számít, hogy 2010-től 2015 végéig összesen több mint 50 milliárd euró új hitelt tud nyújtani a működési területéhez tartozó országoknak, többet, mint amennyit 1991-es létrehozása óta eddig összesen folyósított. A kereskedelmi bankok és más partnerek kapcsolódó társfinanszírozásaival együtt a londoni pénzintézet számításai szerint elérheti a 150 milliárd eurót is az EBRD irányításával megvalósuló programok értéke a 2015 végéig tartó időszakban.
Manfred Schepers alelnök a szerdai eredménybeszámolóban kiemelte, hogy továbbra is az EBRD a legnagyobb egyedi befektető a kelet-közép-európai országcsoportban.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.