2011. február 08., 10:452011. február 08., 10:45
Stelu Platon, Maroshévíz polgármestere tegnap úgy nyilatkozott: nem érti, hogy a 20 ezer lakosú, megyei jogú város miért csupán 1,27 millió lejt kap a megyei tanácstól, miközben például Csíkkarcfalva községnek 2,5 milliót, Gyergyóditró számára 4,5 millió lejt irányoznak elő. „Elfogadhatatlan, hogy a megyei tanács intézménye évek óta mostohán bánik Maroshévízzel, Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke pedig soha nem válaszol a telefonhívásaimra. Felhívnám az elnök figyelmét arra, hogy Maroshévíz lakosságának 24 százaléka magyar nemzetiségű, és magyar nyelvű gimnázium is működik a városban” – nyilatkozta az Agerpresnek Stelu Platon. A polgármester szerint beszédes az is, hogy míg a megyei önkormányzat tavaly 1 millió eurót költött a termálfürdők korszerűsítésére, a hévízi tanács egyetlen centet sem kapott erre a célra.
Borboly az ülést követően azt nyilatkozta, a hévízi önkormányzat azért kapott viszonylag kevés pénzt, mert „kevés megfelelőképpen előkészített projektet nyújtott be”. A büdzsé elfogadását követően egyébként Kocs Ilona (MPP) megyei tanácsos is nehezményezte, hogy Székelyudvarhely csak 4,6 millió lejt kapott, míg Gyergyóremete község 8,2 millió lejes támogatásból gyarapíthatja a kasszáját. Kevésnek találta a leosztott összeget Bélbor (1,27 millió) és Salamás (1,15 millió) községek önkormányzata is.
A településeknek járó támogatások kapcsán a polgári pártot képviselő tanácsos, Árus Zsolt az ülésen elmondta, a pályázatok benyújtása alapján történő pénzleosztás nem a legmegfelelőbb, szerinte a megyei önkormányzatnak vissza kellene térnie az objektív kritériumok alapján történő büdzséosztásra. Thamó Csabával (MPP) közösen ugyanakkor kifogásolta a megyekép népszerűsítésére elkülönített összeget is.
„A késlekedést egy nézeteltérés okozta a frissen megnyert uniós alapok költségvetésbe foglalása miatt, de ugyanebből a késlekedésből kifolyólag lehetett ma költségvetésbe foglalni a megyei kórház onkológiai osztályának felszerelésére és felújítására szánt minisztériumi alapokat is – mondta a gyűlést követően Borboly Csaba. – Mindezek mellett annak is örvendek, hogy az MPP-frakció ma együttműködő volt, és támogatta a Hargita megye számára fontos határozatokat.”
A megyei tanácsosok döntése alapján idén is folytatódnak a falukép-, illetve műemlékvédelmi programok, és tovább ápolják a kapcsolatot a testvérmegyékkel meg a szórványközösségekkel. Négy nyertes turisztikai fejlesztési program kivitelezéséről is döntöttek, amelyeket a Regionális Operatív Program 5.3 tengelyéhez a turisztikai értékek népszerűsítése és a szükséges infrastruktúra létrehozása céljából nyújtottak be. Közéjük tartozott a Borvíz útja és a Székely kapu program, amelyek a turisztikai minisztérium támogatásával valósulnak meg.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.