
Fotó: 123RF
A cukor 62,79 százalékkal került többe 2022 decemberének végén, mint egy évvel korábban – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból. Nagyot drágult az áram és az étolaj is, ezek ára 45,14, illetve 37,46 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben.
2023. január 13., 12:292023. január 13., 12:29
Az Agerpres hírügynökség által idézett adatsorok szerint a nem élelmiszer jellegű termékek közül a villamos energia egy év alatt 45,14 százalékkal, a földgáz 35,73 százalékkal, a hőenergia 20,10 százalékkal, a könyvek, újságok, folyóiratok 13,46 százalékkal, a ruhaszappan 12,87 százalékkal drágult.
A telefonszolgáltatások díja ellenben 0,88 százalékkal csökkent tavaly decemberben 2021 utolsó hónapjához képest, ez volt az egyetlen árcsökkenés éves viszonylatban a szolgáltatások ágazatában.
Novemberhez mérten a légi közlekedés drágult meg a leginkább decemberben, 13,83 százalékkal, a tojás 6,10 százalékkal, az áram 4,79 százalékkal került többe.
A múlt hónapban az élelmiszerek közül a citrusfélék és egyéb déli gyümölcsök ára 3,21 százalékkal csökkent, az olaj 0,95 százalékkal, a gyümölcsök és gyümölcskonzervek 0,65 százalékkal lettek olcsóbbak.
A szolgáltatások körében egyetlen árcsökkenést sem jegyeztek havi összevetésben.
Mint ismeretes, az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint a novemberi 16,8 százalékról decemberben 16,4 százalékra csökkent az éves infláció Romániában. Az élelmiszerek 22,05, a nem élelmiszer jellegű termékek 14,95 százalékkal, a szolgáltatások 9,78 százalékkal drágultak az előző év azonos hónapjához képest.

A novemberi 16,8 százalékról 16,4 százalékra csökkent decemberben az éves inflációs ráta Romániában, havi szinten azonban 0,37 százalékos növekedést regisztráltak – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Csütörtökön az Országházban átadták a Nemzet Gazdásza címet. Az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó részesült az elismerésbe
A gyors megoldások, mint a tömeges elbocsátások vagy bezárások, inkább súlyosbíthatják az állami tulajdonú vállalatok problémáit, mintsem megoldanák azokat – jelentette ki Irineu Darău gazdasági miniszter.
2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
szóljon hozzá!