
Marcel Boloș pénzügyminiszer már a lemondását is fontolgatta a késlekedések miatt
Fotó: Facebook/Marcel-Ioan Boloș
Marcel Boloș román pénzügyminiszer szerint az Európai Bizottság felfüggesztheti a Románia által igényelt kifizetéseket a kohéziós alapokból és a helyreállítási tervből is a becsültnél jóval magasabb államháztartási hiány miatt.
2023. szeptember 14., 11:582023. szeptember 14., 11:58
Románia 4,4 százalékos GDP-arányos deficittel tervezte meg az idei költségvetést, de már az első negyedév után kétségessé vált, hogy tartható-e a hiánycél. A bukaresti koalíciós kormány azóta halogatja a deficit mérséklését célzó intézkedésekről szóló döntést. „Ha nem hozzuk meg ezeket az intézkedéseket, ugyanolyan helyzetbe kerülhetünk, mint 2010-ben” – figyelmeztetett a pénzügyminiszter a Digi24.ro portálnak adott szerdai interjújában. Bolos felidézte: a 2008-ban kitört gazdasági világválság idején Románia kénytelen volt hitelt felvenni a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF).
A pénzügyminiszter már a lemondásával fenyegetőzött a napokban, állítása szerint azért, mert a kormánykoalíció nem képes dűlőre jutni a szükséges megszorítások ügyében.
– jelentette ki Boloș. Szerinte katasztrofális következményekkel járhat, ha a bukaresti kormány nem lép. „Hangsúlyoznom kell, hogy az Európai Unió által végzett modellezés nem sok jót jósol. A költségvetési hiány aggasztó szintre emelkedik. Előrevetítették, hogy mi vár ránk: az uniós források felfüggesztése, az összesé, a kohéziós alapoké és az országos helyreállítási tervé is. Az óra ketyeg” – figyelmeztetett a pénzügyminiszter.
Az eddig közzétett tervek szerint Ciolacu-kabinet az állami kiadások csökkentése mellett többek között egy sor ágazati adókedvezmény megszüntetésére készül, illetve az éves árbevétel 1 százalékával megegyező forgalmi adó kivetését tervezi a nagyvállalatokra és a bankokra. A népszerűtlen döntések meghozatalát az is hátráltatja, hogy 2024-ben helyhatósági és parlamenti választások is lesznek Romániában.
Románia túlzottdeficit-eljárás alatt áll. A 2022-es költségvetési hiány 5,75 százalék volt. A bukaresti kormány vállalta, hogy idén 4,4 százalékra mérsékeli a GDP-arányos deficitet, 2024-ben pedig leszorítja 3 százalékra.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
1 hozzászólás